F1: Vettel engedély nélkül motorozott a pályán, vizsgálat indult ellene

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.08. 11:59
null
Vettelnek a kormányra sem volt szüksége robogózás közben
Vizsgálat indult a négyszeres Formula–1-es világbajnok Sebastian Vettel ellen, mert az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésének végén egy robogóval hajtott a bokszutcába.


Vettel éppen most tért vissza koronvírus-fertőzése után, ám nem úgy alakult számára az Ausztrál Nagydíj első szabadedzése, ahogyan azt eltervezte – az Aston Martin német pilótája azért motorozott a pályán, mert megállt alatta az autó negyedórával a leintés előtt.

A robogózás közben Vettel még integetett is a rajongóknak, a bukósisak sem volt megfelelően a fején.

Vettel ellen azért indult vizsgálat, mert engedély nélkül hajtott fel a pályára. A négyszeres világbajnoknak magyar idő szerint 9 óra 45 perckor kellett megjelennie a versenybírók előtt – írja az f1világ.hu.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik