F1: Verstappen elégedett; Binotto szerint a pilótái nem voltak elég magabiztosak

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.08.29. 20:21
null
A Ferrari újabb nehéz időmérőn van túl Belgiumban (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Belga Nagydíj szombati napján. A Mercedes versenyzője már a Q3-as első körére is azt hitte, hogy tökéletesen sikerült, végül azonban tovább tudott javítani rajta. A csapattársa, Valtteri Bottas nem bánja, hogy lemaradt a pole-ról, hiszen úgy véli: a második helyről indulva is bőven lesz lehetősége az élre állni. Max Verstappen elégedett azzal, hogy sikerült közel kerülnie a Mercedeshez, a Ferrarinál azonban ismét magyarázkodásra szorultak. Mattia Binotto szerint több problémájuk is van, Sebastian Vettel viszont egyáltalán nem lepődött meg a gyenge teljesítményükön.

 

Lewis Hamilton úgy véli, hogy meghatározó volt a pole pozíció megszerzésénél az, hogy a nagy forgalom ellenére sem tartotta fel senki, így a még tökéletesnek vélt körén is tudott javítani a Q3 legvégén. Hamilton pályafutása 93. rajtelsőségét szerezte meg Spa-Francorchamps-ban, és rettentő elégedett a Mercedes igen nagy előnyével.

„Csak üres területet akartam magam előtt azért, hogy nehogy beragadjak valaki mögé az utolsó kanyarban. Ez működött – emlékezett vissza a hatszoros világbajnok. – Minden köröm jól ment, nem hibáztam, és semmi nagyobb probléma sem jött elő. A Q3 mindig nehéz, mert már az első körödnél azt akarod, hogy jó legyen, és nekem az nagyszerűen sikerült. Akkor azt hittem, hogy ez lehetett a tökéletes kör, de amikor újra kihajtottam, sikerült még némi időt találnom néhány helyen. Elég jó, hogy ekkora az előnyünk. Csodás érzés ezen a pályán vezetni, mert egyszerűen hihetetlen, mennyire gyors lett.”

Meg kellett elégednie a második rajthellyel Valtteri Bottasnak a spái kvalifikáción, ám ezt nem bánja, hiszen szerinte bőven lesz lehetősége megelőzni az élről rajtoló csapattársát, akinek az előnye azonban kissé meglepte a Q3 végén.

65. BELGA NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:44.493
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:43.744
AUGUSZTUS 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:42.255
Időmérő: 1. Hamilton 1:41.252
AUGUSZTUS 30., VASÁRNAP
A verseny (44 kör, 308.052 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 6., 15.10Olasz Nagydíj
Szeptember 13., 15.10 Toszkán Nagydíj
Szeptember 17., 13.10Orosz Nagydíj

„Nagyon elégedett vagyok az időmérőmmel, jónak éreztem a köreimet, főleg a másodikat a Q3-ban – vélekedik Bottas. – Nem hiszem, hogy bárhol is hibáztam volna, szóval nem tudom, honnan jött Lewis előnye, így meg kell néznem az adatokat. Viszont nem különösebben zavar, hogy lemaradtam a pole-ról, hiszen a második vagy a harmadik helyről indulni Spában akár előnyt jelenthet. Láthattuk már korábban is, hogy az első körben még az ötödik kanyarba menet is meg lehet előzni az első helyen állót.”

Max Verstappen nem igazán tudta felvenni a versenyt a Mercedesszel az időmérőn, de így is elégedett a harmadik rajthellyel. A holland versenyző úgy érzi, hogy eddig erőn felül teljesít a Red Bull Spában, ezért nincs oka panaszkodásra.

„Amikor kijössz az utolsó kanyarból, és érzed, hogy nem gyorsul az autó, mert valószínűleg valahol már elhasználtad az energiád, és kifogytál belőle, nem jó érzés, de amikor megnéztem az adatokat, láttam, hogy így is kihoztam a maximumot. Pozitívan alakul eddig a hétvége, úgyhogy nincs túl sok okom panaszkodni. A lehető legközelebb kerültünk a Mercedeshez, amire nem számítottam, de nagyon örülök neki. A középső szektorban megpróbáltunk semmibe sem belekeveredni, de persze mindenki más is ezzel próbálkozott annak érdekében, hogy jól érkezzen az utolsó sikánba. Az egyes kanyarhoz vezető út viszont nem mindig alakult ideálisan” – mondta Verstappen.

Már az utolsó szabadedzésen is látszott, hogy a Ferrari talán még az eddigieknél is gyengébb hétvégét teljesíthet Belgiumban, az időmérőn pedig az is kisebb csoda volt, hogy Sebastian Vettel és Charles Leclerc is továbbjutott az első szakaszból. A német versenyző azonban ezen semmi meglepőt sem talált, és abban sem nagyon reménykedik, hogy a szezon hátralévő részében sokkal többre lesznek képesek.

„Ez a valós kép, erre képes az autónk – árulta el Vettel. – Nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, de nem ez az első hétvége, így alakul. Megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt, de ilyen az autónk, és ilyen is lesz a teljes szezonban. Emiatt nem ért minket ma meglepetés, hiszen reggel még arra számítottunk, hogy a Q2-be sem jutunk tovább.”

A Ferrari gyenge időmérős teljesítményéről természetesen Mattia Binotto csapatfőnököt is megkérdezték. Az olasz szakember türelemre int, és úgy véli, hogy a versenyzőik sem tökéletes állapotban vágtak neki a kvalifikációnak.

„Nehéz helyzetben vagyunk, aminek persze nem örülünk sem mi, sem a rajongók – ismerte el Binotto. – Rá kell jönnünk az okára, és előre kell tekintenünk. A versenyzőink sem voltak magabiztosak. A pénteki teljesítményünk veszélybe sodorta az időmérőnket. Türelemre van szükségünk, és máris 2021-re és 2022-re koncentrálunk, hogy építsük a jövőnket. Így is megpróbálunk összehozni egy jó idényt, főleg majd Olaszországban. Most úgy döntöttünk, hogy nagyobb leszorítóerővel megyünk részben azért, mert már az esetleges esős versenyre gondoltunk. Hatalmas a csalódottságunk, és rá kell jönnünk, hogy mi is történt. A futam viszont vasárnap lesz, és nem adjuk fel.”

BELGA NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:41.252 átlag: 249.026 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:41.763 0.511 mp. h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:41.778 0.526
4. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:42.061 0.809
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:42.264 1.012
6. Esteban Ocon francia Renault 1:42.396 1.144
7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:42.438 1.186
8. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:42.532 1.280
9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:42.603 1.351
10. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:42.657 1.405
11. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:42.730 0.716
12. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:42.745 0.731
13. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:42.996 0.982
14. Sebastian Vettel német Ferrari 1:43.261 1.247
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1:43.468 1.454
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:43.743 1.420
17. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:43.838 1.515
18. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:43.950 1.627
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:44.138 1.815
20. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:44.314 1.991
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:42.323 1. Hamilton 1:42.014
2. Bottas 1:42.534 2. Bottas 1:42.126
3. Verstappen 1:43.197 3. Albon 1:42.193
4. Gasly 1:43.262 4. Verstappen 1:42.473
5. Stroll 1:43.265 5. Sainz 1:42.478
6. Kvjat 1:43.267 6. Ricciardo 1:42.487
7. Ricciardo 1:43.309 7. Stroll 1:42.491
8. Sainz 1:43.322 8. Ocon 1:42.534
9. Pérez 1:43.349 9. Pérez 1:42.670
10. Albon 1:43.418 10. Norris 1:42.722
11. Ocon 1:43.505 11. Kvjat 1:42.730
12. Norris 1:43.514 12. Gasly 1:42.745
13. Vettel 1:43.567 13. Leclerc 1:42.996
14. Russell 1:43.630 14. Vettel 1:43.261
15. Leclerc 1:43.656 15. Russell 1:43.468
16. Räikkönen 1:43.743
17. Grosjean 1:43.838
18. Giovinazzi 1:43.950
19. Latifi 1:44.138
20. Magnussen 1:44.314
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik