F1: váltócsere Räikkönennél, eddig Vettel a leggyorsabb

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 11:31
A barcelonai Formula–1-es teszt második napján eddig a Red Bull háromszoros világbajnok pilótája, Sebastian Vettel tudhatja magáénak a leggyorsabb kört, 1:23.006-os ideje több mint két tizeddel jobb, mint a mercedeses Lewis Hamilton legjobbja (1:23.274), Nico Rosberg tegnapi idejétől azonban még elmarad (1:22.616).

A Red Bullnál a teszt elején a kiállásokat gyakorolták, a címvédő Vettel értékelhető kört az első másfél órában nem is ment – addig csak 1:28-as ideje volt – de nem sokkal 11 óra előtt bement 1:24 alá (1:23.653), amivel pár percig vezette is a tréninget, majd negyed 12-kor 1:23.006-ot repesztett.

A 9 órakor kezdődő gyakorlás nagy részében eddig vezető Hamilton két hosszabb etapot (13-13 kört) is megtett a pályán, összesen 37 kört tett meg 11.15-ig, ezzel eggyel megelőzte ekkor a Williams finn pilótáját, Valtteri Bottast.

Nico Hülkenberg délelőtt aerodinamikai teszteket végzett, mért ideje eddig így nem volt, csak úgy, mint Paul Di Restának és Kimi Räikkönennek, utóbbi autójában váltót kellett cserélni.

F1-ES TESZT, BARCELONA
A BEOSZTÁS
Február 20. Február 21. Február 22.
Red Bull Vettel Webber Webber
Ferrari Alonso Alonso Massa
McLaren Pérez Button Button
Lotus Räikkönen Grosjean Grosjean
Mercedes Hamilton Rosberg Hamilton
Sauber Hülkenberg Hülkenberg Gutiérrez
Force India Di Resta Sutil Bianchi
Williams Bottas Maldonado és Bottas Maldonado és Bottas
Toro Rosso Ricciardo Vergne Vergne
Caterham Pic
Van der Garde
Van der Garde
Marussia Chilton Razia
Razia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik