F1: újítások a Ferrarinál, aggályok a Mercedesnél a Stájer GP előtt

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 17:37
null
Sohasem látott dobogós végeredményt hozott az idénynyitó (Fotó: AFP)
Nemrég intette le a kockás zászló az idénynyitó Osztrák Nagydíj sohasem látott dobogós végeredményt hozó versenyét, máris következik az év második futama. Bár a helyszín változatlan, a néhány napos szünetben a Renault már robbantotta a bombát Fernando Alonso szerződtetésével, és felerősödtek a Sebastian Vettel Red Bullhoz való visszatéréséról szóló pletykák is. Ráadásul több csapat is módosításokkal készül, és megtörtént az első motorcsere is, így könnyen átíródhat az erősorrend a második spielbergi hétvégére, amelyen az eső is megkeverheti a lapokat.

 

AMI MÚLT HÉTEN TÖRTÉNT – SZÁMOKBAN AZ OSZTRÁK NAGYDÍJ

Lewis Hamilton hiába végzett az élen mindhárom szabadedzésen, csapattársa, Valtteri Bottas szerezte meg a pole pozíciót az időmérőn. A finn így pályafutása során a 12. alkalommal sajátította ki az első rajtkockát, amivel utolérte David Coulthardot és Gerhard Bergert a vonatkozó listán.

Az Osztrák GP-n összességében harmadszor az élről induló pilóta aztán a versenyen sem talált legyőzőre, s amellett, hogy zsinórban a második idényt kezdte sikerrel, karrierje első rajt-cél győzelmét jegyezhette, ami egyben a nyolcadik diadala volt. Bottas neve mellett így már ugyanannyi győzelem szerepel, mint Max Verstappené mellett, s ahogyan a fenti számok is mutatják, jó eséllyel pályázik a harmadik spielbergi sikerére a hétvégén.

Ami Hamiltont illeti, a címvédő annak ellenére is átírta a történelemkönyveket, hogy időbüntetése nyomán még a dobogóról is lecsúszott, hiszen sorozatban a 34. versenyét fejezte be, méghozzá pontszerző helyen. Előbbivel Nick Heidfeldnek a 2007-es Kínai és a 2009-es Olasz Nagydíj között felállított rekordját, míg utóbbival saját 2016-os Japán és 2018-as Francia GP-n között futott szériáját döntötte meg. Érdekesség, hogy a brit a négy évvel ezelőtti szuzukai verseny óta egyetlenegyszer nullázott: a 2018-as osztrák futamon.

 

Hamilton honfitársa, Lando Norris eközben az utolsó körével írt történelmet: az akkor elért idejével pályafutása első leggyorsabb körét jegyezte, aminek köszönhetően 5 másodpercen belül maradt a büntetett mercedeseshez képest, és így az első alkalommal állhatott fel a pódiumra. Harmadik helyével a Formula–1 212. és harmadik legfiatalabb, míg hazája 40. és abszolút legfiatalabb dobogósa lett.

Az egyébként is szokatlan pódium azonban nemcsak a McLaren fiatalja miatt volt különleges, hanem azért is, mert amellett, hogy a wokingi csapat és Ferrari a 2012-es Brazil Grand Prix óta először állt rajta egyszerre, a Mercedesszel kiegészülve ez volt az első alkalom, hogy a brit, az olasz és a német gárda versenyzői végeztek az első hármasban a „száguldó cirkusz" 1950 óta íródó történetében.

AMIRŐL BESZÉLNEK – PLETYKÁK A SPIELBERGI PADDOCKBAN

Bár alig telt el néhány nap az Osztrák Nagydíj óta, pénteken már az ugyancsak Spielbergben otthont kapó Stájer GP szabadedzéseit rendezik meg. A rendhagyó duplázás már önmagában érdekes témákat szolgáltat, azonban a legnagyobb bombát kétség kívül a Renault robbantotta Fernando Alonso szerződtetésével. A francia gárdához a harmadik alkalommal visszatérő spanyol 2+1 éves kontraktust írt alá, s egy Twitter-üzenettel már a bejelentés napján pletykacunamit indított el.

1. STÁJER NAGYDÍJ
JÚLIUS 10., PÉNTEK
1. szabadedzés: 11.00–12.30
2. szabadedzés: 15.00–16.30
JÚLIUS 11., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚLIUS 12., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 306.452 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 19., 15.10Magyar Nagydíj
Augusztus 2., 16.10
Brit Nagydíj
Augusztus 9. 16.10A 70. Évforduló Nagydíja

A Vettelnek címzett rövid üzenet újra a német jövőjét állította a középpontba, s a Motorsport-Total újságírója, Christian Nimmervoll, illetve az F1 Insider is arról találgat, hogy a pilótának esélye nyílhat a visszatérésre aRed Bullhoz, sőt utóbbi forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy Dietrich Mateschitz azt a parancsot adta ki Helmut Markónak, hogy legkésőbb 2021-ig szerezze vissza Vettelt.

Ha ez bekövetkezik, Alexander Albon újra az Alpha Tauriban találná magát a sokadik alkalommal „lapátra tett” Danyiil Kvjat helyén. Max Verstappen ráadásul nemrég úgy nyilatkozott, hogy nem bánná, ha Vettel lenne a csapattársa, vagyis a háttérben egyértelműen elindult valami, ha megvalósul, ez az újraegyesülés talán nagyobbat szólna Alonso visszatérésénél is.

Persze ezt fenntartásokkal kell kezelni, főleg azután, hogy Marko azóta már cáfolta is a híreszteléseket, mondván, hogy nincs hely a Red Bullnál, hiszen elégedettek Albonnal és nem mellesleg a csapat 51%-át thaiföldiek birtokolják, így nem szívesen válnának meg hazai versenyzőjüktől. A tanácsadó így azt tanácsolta korábbi pilótájának, hogy menjen egyéves szünetre, és utána vizsgálja meg újra a lehetőségeit.

Elszakadva a pilótapiactól a Mercedesnél a váltószenzor és a partnercsapatoknál meghibásodó erőforrás, míg a Red Bullnál a Honda-motor, illetve a DAS van terítéken. A német gárda tudja, hogy konstrukciós probléma okán hibásodott meg a váltószenzor, így bármikor előjöhet a gond, főleg egy olyan pályán, mint a spielbergi. Fontos azonban megjegyezni, hogy az „ezüstnyilak” nagyon gyorsan reagáltak, és már ezen a hétvégén bevetnek néhány módosítást annak érdekében, hogy csökkentsék a hiba megismétlődésének az esélyét.

Azonban a szenzor mellet a motor is okozhat nekik fejtörést, hiszen a múlt vasárnapi versenyen két Mercedes-erőforrással hajtott autó is megadta magát: a Racing Point kanadaija, Lance Stroll és a Williams britje, George Russell is a futam feladására kényszerült.

Utóbbi autójában ráadásul a belső égésű motort, az MGU-H-t és a turbófeltöltőt is cserélni kell, mert az első erőforrás egységeit a Mercedes kivizsgálásra a brixworthi gyárába küldte. Jelenleg tehát kérdéses, hogy Russell tudja-e használni a későbbiekben az első motort, ha nem, akkor bár közelebb kerül egy esetleges rajtbüntetéshez, attól nem kell tartania, hogy lemarad egy továbbfejlesztett erőforrásról, hiszen már az első futamon befagyasztották a motorokat.

A Mercedeshez hasonlóan a „vörös bikák” erőforrásával sem volt minden rendben: Verstappen és Albon is elektronikai meghibásodás miatt esett ki, előbbi még a futam elején, míg utóbbi a végén parkolt le. Bár a két hiba forrása eltérő volt, a Honda megállapította, hogy a motorban nem keletkezett kár, így miután megtette az óvintézkedéseket, a két pilóta ugyanazokat az elemeket fogja használni, mint az első spielbergi versenyen.

Míg a Honda az erőforrásait vizsgálta, némileg megváltozott a Red Bull kommunikációja a DAS kapcsán. Az osztrákok az előző nagydíjon még óvást nyújtottak be a németek ellen, majd miután a FIA szabályosnak minősítette az elemet, a csapatfőnök Christian Horner első felindulásból azt mondta, csapata nem zárja ki, hogy fellebbez a döntés ellen. Ezen kijelentést követően nem sokkal később azonban már arról nyilatkozott, talán a Mercedes találmányánál is extrémebb megoldást találnak, míg Helmut Marko azt fejtegette, hogy két hónap alatt elkészülnének a saját rendszerükkel, ha belefognának.

A LEGNAGYOBB KÉRDÉS

Hiába a Charles Leclerc által a versenyen megszerzett második pozíció, a Ferrari a vártnál is rosszabbul teljesített Spielbergben még úgy is, hogy egyébként sem voltak nagyok a csapat elvárásai. Mint ismert, a maranellóiak a barcelonai teszten használt s azóta tévútnak minősített koncepcióval gurultak pályára az első futamon, és eredetileg a másodokin sem változott volna a helyzet, hiszen előzetesen a Hungaroringre ütemezték az átfogó csomagjuk debütálását. Látva azonban az SF1000-es rossz formáját, Mattia Binottóék úgy határoztak, felpörgetik a fejlesztéseiket, s már ezen a hétvégén bevetnek legalább néhány módosítást.

A Ferrari így tisztán láthatja, jó irányba indultak-e el, és hogy pontosan mely elemek váltak be, s melyek nem. A frissítések nyomán így teljesen más képet is mutathat a második spielbergi verseny, főleg ha a Red Bull is be tudja fejezni a versenyt, nem is beszélve arról, hogy jelen állás szerint az eső is megkeverheti némileg a lapokat.

MI VÁRHATÓ?

Bár a versenyzők rendelkezésére minden szempontból ugyanazok a gumikeverékek állnak, mint az első hétvégén, több tényező is boríthatja a múlt vasárnapi stratégiákat. Egyrészt a biztonsági autós szakaszok száma kis eséllyel lesz azonos, másrészt az időjárásban is várható változás. Az időmérő napjára ugyanis esőt jósolnak, így nem zárható ki, hogy esőben, vagy legalábbis vizes pályán, és szinte biztosan hűvösebb időben tartják a 15 órakor kezdődő kvalifikációt, ami látványosan átrajzolhatja az erősorrendet, felülírva a Vettel által emlegetett kevés hibát és tökéletesített taktikákat.

Ami az esélyeket illeti, a legnagyobb favorit egyértelműen Bottas, azonban nem szabad leírni a rosszabb hétvégéi után általában győzelemmel visszatérő Hamiltont sem, mint ahogyan azt is fontos megjegyezni, hogy a Red Bull nem tudta megmutatni a valós potenciálját, és a Ferrari is sok újítással készül, így még inkább összerázódhat a mezőny. Nem is beszélve arról, hogy a vasárnapra várható hűvösebb időjárási körülmények hatással lehetnek az autók viselkedésére, a gumikra és így a stratégiára is, főleg, ha az időmérő esős lesz, és azáltal nemcsak a rajtnál lesz szabad választás, hanem a versenyen is jóval több friss abroncs lesz elérhető.

Mindent összevetve érdekes lesz látni, a csapatoknak miként sikerült orvosolnia az idénynyitón megmutatkozó hibákat, mennyire váltak be a fejlesztések, és az adatok kielemzése után eszközölt beállításbeli eltérések milyen mértékű előrelépést eredményezhetnek. Persze az előző versenyhétvégén csak pénteken fenyegető eső mindezt elmoshatja a Stájer Nagydíjon.

Vajon hogyan alakul a második spielbergi futam? (Fotó: AFP)
Vajon hogyan alakul a második spielbergi futam? (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik