F1: Szerencsénk, hogy 44 körös volt a verseny! – Binotto

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.09.01. 19:53
null
Leclerc minden idők harmadik legfiatalabb futamgyőztese (Fotó: AFP)
Charles Leclerc harmadik pole pozícióját az első győzelmére váltotta az F1-es Belga Nagydíj versenyén, ám nem tudott felhőtlenül örülni a sikernek a szombaton történt tragédia miatt. Lewis Hamilton eközben szívesen csatázott volna még a monacóival. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azonban elmondta, örül, hogy 44 körös volt a futam. A harmadik helyen befutó Valtteri Bottas a végén inkább már hosszú távon gondolkodott, míg Sebastian Vettel tudta, nincs esélye a győzelemre, így a csapattársának igyekezett segíteni.

 

Charles Leclerc jó rajtot vette a pole pozícióból, és meg is tartotta a vezetést egészen a kerékcseréjéig, hiszen utána a korábban váltó csapattársa, Sebastian Vettel mögött tért vissza a pályára. A Ferrari később csapatutasítás formájában visszaadta a monacóinak a vezető pozíciót, amit meg is tartott a verseny végéig. Igaz, Lewis Hamilton nagy nyomás alá helyezte az utolsó körökben, és végül csak 951 ezred döntött a javára.

64. BELGA NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 30., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:44.574
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:44.123
AUGUSZTUS 31., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:44.206
Időmérő: 1. Leclerc 1:42.519
SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP
Futam: 1. Leclerc, 2. Hamilton, 3. Bottas
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 8., 15.10
70. Olasz Nagydíj
Szeptember 22., 14.10
12. Szingapúri Nagydíj
Szeptember 29., 13.10
6. Orosz Nagydíj

Leclerc pályafutása harmadik pole pozícióját így első győzelmére váltotta, miközben megszerezte a Ferrari idénybeli első diadalát is.

„Egyrészről gyermekkori álmom vált valóra a győzelemmel, másrészről viszont ez nehéz hétvége volt a szombaton történtek miatt utalt Leclerc az F2-es spái versenyen történt szörnyű balesetben elhunyt Anthoine Hubert-re.Egy barátot veszítettünk el, ilyen helyzetben pedig nagyon nehéz, szóval neki dedikálom ezt a győzelmet. Együtt nőttünk fel, és életem első versenyén, amikor hétéves voltam, ő is ott volt. Ezért most nem nagyon tudom élvezni az első sikeremet, azonban ez egy olyan pillanat, amelyre mindig emlékezni fogok” – mondta a Formula–1 108. győztese, majd a teljesítményükről is szót ejtett.

„Nehéz verseny volt, és sokat szenvedtünk az abroncsokkal is a végén. Azonban elégedett vagyok a mostani gumikezelésemmel, sokkal jobb volt, mint Budapesten. A teljesítmény szempontjából ez jó hétvége volt, mivel pole-t szereztem, és nyertem is” – tette még hozzá.

Hamilton tehát épphogy lecsúszott a győzelemről, ám a brit így is növelte előnyét az egyéni vb-összetettben, hiszen már 65 ponttal előzi meg Valtteri Bottast, amikor még 8 futam van hátra az idei kiírásból.

„Mindent beleadtam. A közönség nagyszerű volt, talán most voltak kint a legtöbben. Nem volt egyszerű versenyünk, a Ferrarik nagyon gyorsak voltak az egyenesekben, ezért nem volt könnyű tartani velük a lépést. A negyvennégyes az én szerencseszámom, azonban ma mindenképpen szükségünk lett volna még néhány körre. Jár a gratuláció Charles-nak az első győzelméért, ami csak idő kérdése volt, örülök, hogy összejött” – emelte ki a címvédő, a körszámról pedig a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is véleményt formált.

„Szerencsénk, hogy negyvennégy körös volt a verseny! Fontos siker ez, hiszen Charles először nyert, és biztos vagyok benne, nem a mostani az utolsó – mondta, és beszélt a csapatutasításról is. – Már az év elején tisztáztuk, hogy a csapat érdekei az elsődlegesek. Charles az egész hétvégén nagyon gyors volt, és nekünk meg kellett védenünk a pozíciónkat a Mercedesszel szemben. Nem volt más választásunk. Úgy vélem, Sebastian sokat segített Charles-nak, és ez jól mutatja, milyen jó a csapatszellem” – jelentette ki, és a soron következő Olasz Nagydíjra is kitért.

„Tudjuk, hogy Monza a hosszú egyenesekről és a sebességről szól, és úgy hiszem, ezen a hétvégén megmutattuk, hogy versenyképesek lehetünk.”

A harmadik helyen Bottas futott be. A finn versenyző elmondta, a futam végén már sokkal inkább a hosszú távú célokat tartotta szem előtt.

„A versenytempónk rendben volt, körülbelül erre számítottunk. A Ferrari egész hétvégén előttünk járt, és nagyon erős volt az egyenesekben. Nem nagyon volt esélyem előrébb lépni, hiába nyomtam, amennyire csak tudtam. Szóval a végén inkább óvtam a váltómat és a motoromat, ami az év későbbi részében még jól jöhet” – fedte fel a finn.

NEM VÁLTOZIK A SORREND
Alexander Albon az utolsó körben előzte meg Sergio Pérezt az ötödik helyért, ám a manőver közben a thaiföldi a füvet is elcsípte. Veszélyes védekezése miatt a sportfelügyelők vizsgálták is a mexikóit, végül azonban úgy döntöttek, az eset nem ér büntetést.

Vettel hiába állt rövid ideig az élen, korábbi kerékcseréje azt jelentette, a futam végén teljesen védtelenné vált a Mercedes párosával szemben. A Ferrari ezért inkább az újabb kiállás mellett döntött, hogy becélozhassa a leggyorsabb körért járó pluszpontot. A németnek sikerült is megkaparintania azt az 1 pontot, lemaradása viszont már így is 99 pont a vb-éllovas Hamilton mögött.

„A csapat miatt örülök, azonban magammal nem lehetek elégedett. Összességében nem volt meg a tempóm, és sokat szenvedtem azzal is, hogy a megfelelő tartományban tudjam tartani az abroncsokat, pedig ezzel nem nagyon szoktam bajlódni. Ez elég nehéz verseny volt így, és elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem szállhatok harcba a győzelemért. Szóval csak annyit tehettem, hogy a lehető legtöbb pontot hozzam a csapatnak” – értékelt a német, és a Hamilton elleni csatára is kitért.

„Nem tudtam túl sokáig feltartóztatni. Szenvedtem a kanyarokban, ami lehetővé tette számára, hogy közel kerüljön hozzám, így csak annyit tehettem, hogy Charles-nak segítsek egy kicsit, és a végén ez elég is volt, szóval megcsináltam” – magyarázta.

BELGA NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Charles Leclerc
monacói
Ferrari
1:23:45.710
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 0.981 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 12.585 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 26.422 mp h.
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:21.325 p h.
6. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:24.448 p h.
7. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:29.657 p h.
8. Nico Hülkenberg német Renault 1:46.639 p h.
9. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:49.168 p h.
10. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:49.838 p h.
11. Lando Norris brit McLaren-Renault 1 kör h. leállás
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1 kör h.
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1 kör h.
18. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 2 kör h. kicsúszás
FELADTÁK Megtett körök A kiesés oka
Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1 áramellátás
Max Verstappen holland Red Bull-Honda 0 karambol
A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS L. K. P.* PONT
1. Lewis Hamilton 8 11 12 2 268
2. Valtteri Bottas 2 10
12 2 203
3. Max Verstappen 2 5 12 3 181
4. Sebastian Vettel -
6 12 2 169
5. Charles Leclerc 1
6
11 2 157
6. Pierre Gasly -
-
10
2 65
7. Carlos Sainz Jr. -
-
8 -
58
8.
Danyiil Kvjat
-
1
7
-
33
9. Kimi Räikkönen -
-
8 -
31
10.Alexander Albon
- -
6
-
26
11. Lando Norris -
-
5 -
24
12. Daniel Ricciardo -
-
4 -
22
13.
Sergio Pérez
-
-
4
- 21
14.Nico Hülkenberg
-
-
5
21
15. Lance Stroll -
-
5 -
19
16. Kevin Magnussen -
-
3 -
18
17. Romain Grosjean -
-
3 -
8
18. Antonio Giovinazzi -
-
1 -
1
19. Robert Kubica -
-
1 -
1
*: A futam leggyorsabb köréért járó pluszpont
A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 471
2. Ferrari 326
3. Red Bull-Honda 254
4. McLaren-Renault 82
5. Toro Rosso-Honda 51
6. Renault 43
7. Racing Point-Mercedes 40
8.Alfa Romeo-Ferrari
32
9. Haas-Ferrari 26
10. Williams-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik