F1: Schumacher, Verstappen, Vettel – pénteken indul a tesztidény!

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 17:38
null
Schumacher kezd a Haasnál (Fotó: Twitter/HaasF1Team)
Péntek reggel veszi kezdetét a 2021-es Formula–1-es idényt megelőző téli teszt Bahreinben, ahol a csapatok megkezdhetik a téli felkészülés érdemi részét. A megtett futásmennyiség minden eddiginél meghatározóbb lesz, hiszen mindössze három nap áll a mezőny rendelkezésére a március 28-i idénynyitó előtt.

 

Nincs megállás a Formula–1-ben, hiszen épphogy lezárult a bemutatók sora, pénteken már az idény előtti hivatalos teszt veszi kezdetét Bahreinben. Igaz, egy csapat, a Haas még adós a maga prezentációjával, a közép-európai idő szerint reggel 8 órakor elrajtoló tesztnap előtt a VF-21-est is leleplezik hivatalosan a paddockban. Ezt követően azonban minden tekintet a Bahrein International Circuitre fog szegeződni, ahol hét év szünet után tartanak újra kollektív tesztet.

Az idény előtti felkészülésnek ugyanis Barcelona adott otthont az elmúlt években, és az eredeti tervek szerint ez idén sem változott volna, ám a november végére eltolt Ausztrál Nagydíj okán Szahírba költöztetett idénynyitó lehetőséget biztosított a helyszínváltoztatásnak is. A csapatok ugyanis eleinte a pluszköltség miatt a Circuit de Catalunyát részesítették előnyben, de a nyitány áthelyezésével gazdaságilag is kedvezőbbé vált Szahírban rendezni a tesztet.

Bahreinben legutóbb 2014-ben, vagyis a V6-os turbóéra kezdetén bonyolítottak le téli tesztet. A helyszín így keretet adhat a „száguldó cirkusz" mostani korszakának, mivel a koronavírus-járvány nyomán elhalasztott nagy szabályváltoztatások 2022-től lépnek csak érvénybe.

A világjárvány miatt azonban nemcsak az átfogó módosításokat tolták el, hanem több elem fejlesztését is befagyasztották erre az évre, amely így a padlólemezkörnyékén történt változtatások ellenére is igencsak átmenetinek fog számítani. A Formula–1 vezetősége pontosan ezért úgy határozott, lerövidíti a téli felkészülést, és mindössze három napot biztosít az istállók számára – tavaly ezzel szemben kétszer három, míg 2019-ben összesen nyolc napot dolgozhattak az alakulatok.

A kevesebb lehetőség leginkább a csapatot váltó, illetve újonc versenyzők számára okozhat nehézséget, hiszen egy-egy pilótának többnyire másfél, míg egyeseknek csupán egy nap jut a volán mögött, egy technikai probléma vagy vezetői hiba így akár végzetes lehet a felkészülés szempontjából.

Egyedül a Mercedesnél, az Alfa Romeónál, illetve a Williamsnél nem történt változás tavaly óta a pilótafelállásban, így ezek a gárdák egyértelműen előnyben lesznek riválisaikkal szemben, hiszen versenyzőiknek nem kell hozzászokniuk egy teljesen új környezethez. Hiába tartott ugyanis több team privát tesztet a télen korábbi autókkal, a mostani lesz az első igazán éles próba.

A legnehezebb feladat kétségkívül a Haasra vár: az amerikaiak két újonccal vágnak neki az évnek úgy, hogy Schumacher és Mazepin sem tudott túl sok időt eltölteni a gyárban a járvány nyomán érvényben lévő beutazási korlátozások miatt, ezért ráadásula csapat a kocsit sem tudta beindítani, hiszen a Ferrari mérnökei sem tudtak eljutni a csapat főhadiszállására. A VF-21-es így először csütörtökön Bahreinben bőgött fel, míg a riválisok többsége a privát teszt mellett filmforgatási napot is tartott már a télen.

 

A Haas több ellenfélhez hasonlóan megosztja a napokat a versenyzői között, az általa közölt tesztbeosztás szerint Schumacher teheti meg az első métereket az autóval, majd az egyórás kötelező ebédszünetet követően Mazepin kormányozhatja a VF-21-est. Reggel kezd az Alpine-ná alakult istállótól a McLarenhez távozó Daniel Ricciardo is, aki ugyancsak nem lesz könnyű helyzetben: amellett, hogy szoknia kell az új csapatát, a wokingiaknak is ismerkedniük kell a Mercedes erőforrásával.

Jó ómen lehet Zak Brownék számára, hogy Silverstone-ban tartottak már egy filmforgatási napot az új konstrukcióval, és a hírek szerint nem lépett fel semmi probléma, azonban a 100 kilométeres és több szempontból is limitált lehetőségből még nem lehet messzemenő következtetések levonni azzal kapcsolatban, hogyan sikerült a motorváltás.

Sok szempár fog szegeződni a két nevet és arculatot váltó csapatra is: az Alpine-ná alakult teamnél az A521-et már tesztelő Esteban Ocon tesztelhet pénteken, míg a két év kihagyás után visszatérő, s kerékpáredzés közben balesetet szenvedő Fernando Alonso szombaton ülhet először autóba. A Racing Pointból Aston Martinná alakult istállónál eközben az újonnan érkező pilóta kezd, hiszen délelőtt Sebastian Vettel terelgetheti a zöldbe öltöző versenygépet.

Érdekes lesz figyelni az új Honda-erőforrást kapó Red Bullt is, hiszen az év végén kiszálló japánok nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint megszerezni a bajnoki címet. A „vörös bikák" viszonylag hamar világos képet is kaphatnak arról, miként sikerült az új hajtáslánc, hiszen a helyszínváltozás, a viszonylag stabil időjárási körülmények, illetve az idénynyitó közelsége minden eddiginél pontosabb képet adhat az erősorrendről.

Arról, hogy miként alakul a péntek reggel 8 órakor kezdődő teszt, folyamatosan frissülő, élő szöveges tudósításunkból értesülhetnek mindhárom nap!

A 2021-ES IDÉNY ELŐTTI TESZT BEOSZTÁSA
CSAPATPÉNTEK
SZOMBATVASÁRNAP
MERCEDESValtteri Bottas, Lewis Hamilton
Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Valtteri Bottas, Lewis Hamilton
RED BULL-HONDA
Max Verstappen
Sergio Pérez

Max Verstappen, Sergio Pérez

MCLAREN-MERCEDES

Daniel Ricciardo, Lando Norris

ASTON MARTIN-MERCEDES

Sebastian Vettel, Lance Stroll

Sebastian Vettel, Lance Stroll

Lance Stroll, Sebastian Vettel
ALPINE
Esteban Ocon
Fernando Alonso

Esteban Ocon,

Fernando Alonso

FERRARI

Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr.

Carlos Sainz Jr., Charles Leclerc

Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr.

ALPHATAURI-HONDA

Pierre Gasly, Cunoda Juki

Cunoda Juki, Pierre Gasly

Pierre Gasly, Cunoda Juki

ALFA ROMEO-FERRARI

Kimi Räikkönen, Antonio Giovinazzi

Antonio Giovinazzi
Kimi Räikkönen
HAAS-FERRARI

Mick Schumacher, Nyikita Mazepin

Nyikita Mazepin, Mick Schumacher

Mick Schumacher, Nyikita Mazepin

WILLIAMS-MERCEDESRoy Nissany
Nicholas Latifi
George Russell
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik