F1: ezzel a pilótapárossal indul jövőre a Red Bull istálló

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.02. 18:45
A következő világbajnoki szezonban is az ausztrál Daniel Ricciardo és az orosz Danyiil Kvjat lesz a Formula-1-es Red Bull istálló két pilótája, de az még mindig nem dőlt el, milyen motorok kerülnek majd az autóikba.

A vasárnapi Mexikói Nagydíj után Christian Horner csapatfőnök elmondta: Ricciardo szerződése a következő idényre is érvényes, Kvjat pedig a jelenlegi megállapodásában szereplő összes feltételt teljesítette idén, ezért a kontraktusa meghosszabbodik. Az orosz versenyző a hetedik, az ausztrál pedig a nyolcadik helyen áll a pontversenyben 17 futam után.

A személyi kérdésekkel ellentétben a következő idény motorszállítójának kiléte még mindig nem dőlt el a konstruktőrök rangsorának negyedik helyén álló csapatnál. Azt már korábban lehetett tudni, hogy a jelenlegi partnerrel, a Renault-val megszûnik az együttműködés. A Mercedes nemet mondott, pedig az osztrák istállónál már biztosnak hitték a közös folytatást.

Elképzelhető, hogy a Toro Rosso számára a Ferrari biztosítja majd az erőforrásokat, a Red Bull-lal való közösködéstől viszont vonakodnak az olaszok. Horner megerősítette, hogy a Honda – amelynek motorjai a leglassabbak ebben a szezonban – hiába érdeklődik a lehetőség iránt, jelenlegi partnere, a vétójoggal rendelkező McLaren ellenzi az együttműködést.

A csapatfőnök hangsúlyozta: sok munka folyt a háttérben, hogy megoldást találjanak, de már az utolsó pillanatokban vannak, mert hamarosan el kellene kezdeniük a következő szezonnal kapcsolatos
teszteket.

„A csapatunk már bizonyította, hogy képes remekül dolgozni és betartani a szoros határidőket. Biztos vagyok benne, hogy addig is teljesíteni fogjuk a feladatainkat, amíg a következő hetekben döntés születik ebben az ügyben” – vélekedett Horner, aki szerint azért alakult ki a jelenlegi helyzet, mert túl kevés motorszállító van a Formula-1-ben, ráadásul a Mercedes, a Ferrari, a Honda és a Renault közül utóbbi jövője még bizonytalan.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik