F1: Nem olyan ütemben javulunk, mint szeretnénk – Hamilton

Vágólapra másolva!
2022.05.08. 00:15
null
Hamilton tudja, sok munka vár még rájuk (Fotó: AFP)
Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Miami Nagydíjon, így ő várhatja az élről a vasárnapi verseny rajtját. A monacói nagy csatára számít az egyenesekben meglehetősen gyors Red Bull ellen, míg a második helyen záró csapattárs, Carlos Sainz Jr. úgy érzi, némileg sikerült visszavágnia a pénteki bukása után, és magabiztos az esélyeiket illetően. A harmadikként végző Max Verstappen összességében elégedett az eredménnyel, míg Lewis Hamilton hiába örült a hatodik helynek, kiemelte, hogy nem a várt ütemben fejlődnek.

 

 

Noha az utolsó gyors körök előtt valamivel Max Verstappen és a Red Bull tűnt magabiztosabbnak, a címvédő hibázott a gyors körén, míg a Ferrari kettőse javított, és Charles Leclerc vezérletével kisajátította az első sort Miamiban. A pályafutása 12. rajtelsőségét jegyző monacói természetesen örült az eredménynek, ugyanakkor figyelmeztetett, a Red Bull meglehetősen gyors az egyenesekben, így nehéz verseny várhat rájuk.

1. MIAMI NAGYDÍJ
MÁJUS 6., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:31.098
2. szabadedzés: 1. Russell 1:29.938
MÁJUS 7., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1.Pérez 1:30.304
Időmérő: 1. Leclerc 1:28.796
MÁJUS 8., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.326 km) rajtja: 21.30
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 22., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 29., 15.00 Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 12. 13.00 Azeri Nagydíj, Baki

Az előző versenyhétvégém nem alakult túl jól, hibáztam a futamon, a mai napom azonban jól sikerült. A pole pozícióból indulhatunk, de a munka nagy részét vasárnap kell elvégezni. A Red Bullok extrémgyorsak az egyenesekben, míg mi a kanyarokban vagyunk erősebbek. Nagyon szoros csatára van kilátás"

A Ferrari Carlos Sainz Jr. második helyének is köszönhetően a maranellóiak a 2019-es Mexikó Nagydíj után tudták újra kisajátítani az első sort. Noha a spanyol még nem indulhatott az élről, most kifejezetten örül az eredménynek, hiszen az elmondása szerint nagyon nehéz volt újra felépítenie az önbizalmát a pénteki bukása után.

„Most némileg visszavágtam a pénteki nagy balesetem után. Egyáltalán nem volt könnyű újra felépíteni a önbizalmamat egy ilyen nehéz pályán, de sikerült összeszedettnek maradnom. Sikerült néhány jó kört teljesítenem, igaz, nem volt elég az elsőségre, de figyelembe véve, hogy honnan jöttem, elfogadom az eredményt. Az eddigiek alapján mindenképpen érdekes verseny vár ránk. Én személy szerint nem is futottam hosszú etapokat, szóval a versenyen fogom megtapasztalni, milyen az autó vezethetősége nagy üzemanyagszint mellett."

„Ez nagy kihívást jelent, de magabiztos vagyok, és a kocsit nagyon jó érzés vezetni, szóval úgy hiszem, jó eredményt érhetünk el."

A pénteken még megbízhatósági problémákkal küszködő Verstappen az első gyors köröket követően még az élen állt a Q3-ban, azonban az utolsó próbálkozásakor hibázott, aminek következményeként visszacsúszott a két Ferrari mögé a harmadik pozícióba.

Összességében elégedett vagyok az időmérővel. Pénteken mindössze négy vagy öt gyors kört futottam, szóval még a mai napom is arról szólt, hogy minél jobban megismerjem a pályát, és megtaláljam a megfelelő egyensúlyt. Az, hogy ilyen versenyképes voltam a kvalifikáción, kissé meglepő."

„Nem egyszerű elsajátítani ezt a pályát, nyilván pole-ban akarsz lenni, de figyelembe véve, hogy honnan indultunk, úgy érzem, nagyon jó munkát végeztünk. Mostantól kevésbé kéne megnehezítenünk a saját hétvégéinket. Jó esélyeink lesznek a versenyen, megvan bennünk a tempó, és nagyon jó az autó vezethetősége is. Már alig várom a futamot."

A Mercedes a biztató péntek után eléggé visszacsúszott a szombati szabadedzésen, és kérdéses volt, vajon mennyire valós a feltámadása. Noha az „ezüstnyilak" nem jelentettek fenyegetést a Ferrari, Red Bull kettősre, s George Russell már búcsúzni kényszerült a második szakaszban, a hatodik helyen záró Lewis Hamilton összességében örült az eredménynek, igaz, rámutatott, egyáltalán nem fejlődnek olyan ütemben, mint ahogyan szeretnének.

Sokkal jobb időmérőt tudhatok magam mögött, mint ez előző nagydíjakon, és ezért most nagyon hálás vagyok. Nagyon komoly munka folyt a háttérben, és jelenleg is nagyon keményen dolgozik mindenki a csapatban. Sajnos nem érzem úgy, hogy olyan ütemben javulunk, mint ahogyan szeretnénk. A különbség hasonló ahhoz, mint amit az év elején láttunk, szóval továbbra is leszegett fejjel kell dolgoznunk."

MIAMI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:28.796 átlag: 7.7 km/ó
2. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:28.986 0.190 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:28.991 0.195
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:29.036 0.240
5. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:29.475 0.679
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.625 0.829
7. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:29.690 0.894
8. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:29.750 0.954
9. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:29.932 1.136
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:30.676 1.880
11. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:30.160 1.030
12. George Russell brit Mercedes 1:30.173 1.043
13. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:30.214 1.084
14. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:30.310 1.180
15. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:30.423 1.293
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:30.975 1.501
17. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:31.020 1.546
18. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:31.266 1.792
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:31.325 1.851
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Leclerc 1:29.474 1. Leclerc 1:29.130
2. Verstappen 1:29.836 2. Verstappen 1:29.202
3. Pérez 1:30.055 3. Norris 1:29.634
4. Sainz 1:30.079 4. Pérez 1:29.673
5. Hamilton 1:30.388 5. Sainz 1:29.729
6. Alonso 1:30.407 6. Bottas 1:29.751
7. Stroll 1:30.441 7. Hamilton 1:29.797
8. Cunoda 1:30.485 8. Stroll 1:29.996
9. Russell 1:30.490 9. Cunoda 1:30.031
10. Ricciardo 1:30.583 10. Gasly 1:30.128
11. Schumacher 1:30.645 11. Alonso 1:30.160
12. Vettel 1:30.677 12. Russell 1:30.173
13. Norris 1:30.761 13. Vettel 1:30.214
14. Gasly 1:30.779 14. Ricciardo 1:30.310
15. Bottas 1:30.845 15. Schumacher 1:30.423
16. Magnussen 1:30.975
17. Csou 1:31.020
18. Albon 1:31.266
19.Latifi1:31.325

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik