F1: Mick Schumacher még egy évet töltene az F2-ben

Vágólapra másolva!
2019.10.16. 18:57
null
Jövőre még biztosan nem láthatjuk az elitkategóriában (Fotó: AFP)
A hétszeres Formula–1-es világbajnok autóversenyző, Michael Schumacher fia, a jelenleg a Formula–2-ben szereplő Mick Schumacher az Autoweeknek nyilatkozva elmondta, ő jelenleg az F2-es szereplésére koncentrál, és ugyan ha eljön a lehetőség számára bemutatkozni az F1-ben, akkor készen fog állni, de tisztában van azzal, hogy nem egyszerű ülést szerezni a topkategóriában. Ráadásul jövőre nem is lesz elegendő pont a szuperlicencén a száguldó cirkuszban való induláshoz.

Mick Schumacher az első idényét tölti a Formula–2-ben, ahol két futammal a bajnokság zárása előtt egy győzelemmel a 12. helyen áll, és mondhatni, kissé felemásan szerepel: első négy versenyéből háromszor pontot szerzett, ám a következő három pontszerzéséhez 11 futamra volt szüksége, aztán jött a Hungaroringen a sprintverseny, amelyet megnyert, de azóta csak egy hatodik helyet tudott felmutatni.

Ugyanakkor a fiatal pilóta a Ferrari utánpótlás-akadémiájának tagjaként az idény során már lehetőséget kapott arra, hogy Formula–1-es autóban is kipróbálja magát.

„Persze, az álmom az F1-es szereplés. Be akarok kerülni a mezőnybe és alapvetően ott szeretnék versenyezni. Úgy érzem, hogy készen is állok, de persze aki az F2-be eljut, már mind úgy érzi, hogy készen áll az F1-re. Nyilván a Formula–2-ben egy év alatt rengeteget lehet tanulni a gumikról, az autók viselkedéséről és hasonlókról, amik sokat segítenek majd az F1-ben. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ha az F2-ben jó vagy, akkor a csúcskategóriában is jól fogsz teljesíteni, mert ott egy sor egyéb dolog is kihathat a pozíciódra” – fogalmazott Mick Schumacher az Autoweek című lapnak.

„Jelenleg azonban még az F2-ben szerepelek és erre koncentrálok, ám ha jön egy F1-es lehetőség, azt meg kell ragadni. Ugyanakkor most talán nagyobb értelme lenne még egy évet az F2-ben tölteni és jó munkát végezni, ami viszont nem garantálja, hogy egy év múlva lesz esetleg számomra szabad ülés a mezőnyben, lehet, hogy ott maradok parlagon és nem lesz mit vezetnem. Hangsúlyoznám még egyszer, hogy most a Formula–2-ben versenyzek és erre fókuszálok” – fogalmazott Schumacher.

Azt az egyet viszont kihagyta, hogy a vonatkozó szabályok értelmében jövőre még biztosan nem kerülhet be a Formula–1-es mezőnybe, mert nem lesz meg számára a szükséges 40 pont a szuperlicencén.

Pillanatnyilag ugyan még 50 pontja van, de a jövő évi lista elkészítésekor a 2016-ból való 20 pontja kiesik a számításból – a szabályok szerint a legutóbbi három év eredményeit veszik figyelembe. Schumacher 2016-ban a német és az olasz F4-es bajnokságot is megnyerte, amiért 10-10 pontot kapott, ám ezek 2020-ra már elvesznek, így marad 30 pontja, amelyet tavaly az F3-as bajnoki cím megszerzéséért kapott.

A most futó idényben Schumachernek már nincs lehetősége az F1-es licenchez szükséges 10 pont begyűjtésére, mivel legjobb esetben is maximum a nyolcadik helyen végezhet az F2-es bajnokságban, amiért 6 licencpontot kapna, miközben a tíz pontért a 6. helyen kellene zárnia az összetettet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik