F1: Miami, Vietnam és Buenos Aires is bekerülhet a naptárba

Vágólapra másolva!
2018.03.01. 11:20
Német sajtóértesülések szerint Miamiban és Vietnam fővárosában, Hanoiban is rendeznek futamot a jövő évtől a Formula–1-ben, s visszatérhet az Argentin Nagydíj is.

Az Auto, Motor und Sport magazin úgy tudja, hogy a floridai és a vietnami helyszínen is városi pályán rendezik majd a versenyeket. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a hanoi új pálya útvonalát már el is fogadta, míg Miamiban most hétvégén tartanak bejárást.

Buenos Airesben 21 versenyt rendeztek már korábban, a legutóbbit 1998-ban, most pedig van esély rá, hogy visszatér ide a mezőny. Ugyanakkor a német újság információi szerint a felújítási munkákra, illetve jogdíjra még nincs meg a teljes összeg Argentínában.

A Formula–1-es sorozat idén 21 állomásból áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik