F1: Mercedes-tragédia a trópusi szaunában – lapszemle

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.10.03. 14:59
null
Rosberg drámáját Hamilton még nagyobb drámája követte Sepangban (Fotó: Action Images)
Lewis Hamilton kiesése és Mercedesről szóló nyilatkozata elegendő témát szolgáltatott a világsajtóban a Malajziai Nagydíj másnapján.

 

NAGY-BRITANNIA
Daily Telegraph:
Hamilton a Malajziai Nagydíjon történt motorhiba után a Mercedes ellen fordult. A sepangi hőségben kigyulladt Hamilton Mercedesének a motorja, és szárnyra kapott a feltételezés, amely szerint a brit címvédővel a saját csapata babrált ki.
Daily Mail: Lewis Hamilton címvédésről szőtt elképzelései most füstbe mentek, a Mercedes pilótája pedig válaszokat követel a munkaadójától.
The Guardian: Az összeesküvés-elméletek, melyek szerint a Mercedes inkább Rosberget látná világbajnokként Hamilton helyett, a legnagyobb támogatást épp a címvédőtől kapják.

NÉMETORSZÁG
Der Spiegel:
Micsoda verseny! Úgy tűnt, Rosberg az elején minden elveszít, de profitált Hamilton kieséséből, és a végén úgy érezhette, majdnem mindent megnyert.
Bild: Rosberg drámáját Hamilton még nagyobb drámája követte. Az angol ezt követően szabotázsról beszélt.
Stuttgarter Zeitung: Mercedes-tragédia a trópusi szaunában. Hamiltont motorhiba állította meg az 50. győzelme felé vezető úton. Rosberg nagyot mentett, miután Vettel megtorpedózta a rajtnál.

OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport:
Vettel autója összetört, Hamiltoné kigyulladt, Malajziában Ricciardo nyert. Vettel hullámvölgyben van, de erről a Ferrari is tehet. Ricciardo Verstappennel kéz a kézben ért célba, majd megkínálta a hollandot és Rosberget a cipőjébe töltött pezsgővel.
La Stampa: Egy szezon a Ferrari ellen. Vettel hullámvölgye továbbra is tart: a Malajziai Nagydíj egy kilométer alatt véget ért a számára. Ez azonban éppen elég volt arra, hogy nekimenjen Rosbergnek és kitörje az autója kerekét, így kénytelen volt gyalog visszatérni a bokszba.

SPANYOLORSZÁG
Marca:
Egy váratlan motorhiba miatt 15 körrel a leintés előtt drámai véget ért az addig magabiztosan vezető Hamilton számára a Malajziai Nagydíj.
El Mundo: A rajt után 600 méterrel Vettel és Rosberg ütközése borzolta a kedélyeket, 40 körrel később pedig Hamilton Mercedesében kigyulladt a motor. A meglepő kiesés visszarántotta a földre a brit címvédőt, aki már úgy érezhette, hogy ismét vezetni fogja a vb-pontversenyt.

FRANCIAORSZÁG
RTL Radio:
A balul sikerült időmérő edzés és a rajt utáni ütközés ellenére Rosberg a hétvége igazi győztese. Öt futammal a vége előtt 23 pont az előnye a címvédő és most motorhiba miatt kieső
Hamiltonnal szemben. De még nem dőlt el semmi.
L'Équipe: Ricciardónak biztosan sokat segített, hogy Hamiltonnak az élről kellett feladnia a versenyt, de a csapattársával folytatott csata során az ausztrál pilóta megmutatta, hogy még mindig ő az első számú versenyző a Red Bullnál.

AUSZTRIA
Der Standard:
Ritka, hogy Rosberg annyira örül egy harmadik helynek, mint ahogyan tette azt a vasárnapi Malajziai Nagydíj után. Valamivel kevesebb mint két órával az eredményhirdetés előtt még úgy tűnt, hogy az idény 16. futama hatszáz méter után véget is ér a pontverseny éllovasa számára.

SVÁJC
Blick:
A peches Hamilton összeesküvést sejt a háttérben.
Tages-Anzeiger: A győztes a cipőjéből iszik, de a harmadik helyezett az igazi nyertes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik