F1: már meg is van a McLaren új technikai igazgatója

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 18:49
A Formula–1-es McLaren istálló Tim Gosst nevezte új technikai igazgatójának. A brit csapatnál hétfőn jelentették be, hogy a pozíciót eddig betöltő, a 2014-es idénytől a Mercedeshez szerződő Paddy Lowe-val már nem számolnak a továbbiakban ebben a szerepkörben.
Lowe a tervek szerint a 2013-as szezonban nem dolgozik a McLarennél, annak érdekében, hogy ne vigyen sok friss információt a Mercedeshez – írta korábban a Guardian.Goss eddig a mérnöki igazgatói posztot töltötte be a brit istállónál, de Lowe pihentetése után előléptették a rangsorban.„Örülök, hogy a McLaren felajánlotta a technikai igazgatói állást, és alig várom már, hogy jelentős mértékben hozzájárulhassak a csapat sikereihez” – mondta a kinevezését követeőn Tim Goss.


Martin Whitmarsh csapatfőnök elmondása szerint Lowe távozása nem gátolja az istálló világbajnoki címről szövögetett álmait.

„Meggyőződésem, hogy a mi technikai és mérnöki csapatunk a legjobb az F1-ben, és az, hogy a keretben ilyen sok minőségi ember van, segíti, hogy folyamatosan sikeresek legyünk. Abban is biztos vagyok, hogy Tim a kiterjesztett hatáskörében is nagyszerű munkát fog végezni, és tovább fejlődik majd – mondta Whitmarsh, majd kitért a 2014-ben távozó Lowe idei szerepére is: – Paddy az idény végéig más szerepkört tölt majd be. Jó és sikeres technikai igazgató volt, és a legjobbakat kívánjuk neki az új kihívásához.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik