F1: Laudával vasszigor is érkezhet a Mercedeshez

Vágólapra másolva!
2012.12.19. 12:18
Niki Laudának, a Mercedes új elnökségi tagjának nem tetszik, hogy a Formula–1-es csapat számos munkatársa decemberben és januárban veszi ki a szabadságát – a pilótaként háromszoros világbajnok osztrák erről a német Welt am Sonntagnak beszélt.

„Gyakran járok Angliában, egyelőre csak vizsgálódom, próbálom kideríteni, miért van az, hogy Michael Schumacher és Nico Rosberg az év elején rendre az első ötben volt, Kínában nyertünk is, aztán visszafordultunk a fejlődésben – mondta Lauda, aki általában bejelentés nélkül érkezik a brackleyi főhadiszállásra, ahol ezzel a frászt hozza a dolgozókra. – Ross Brawnnal közösen kell tennünk azért, hogy ez ne ismétlődjön meg.”Lauda, aki általában bejelentés nélkül érkezik a brackleyi főhadiszállásra, ahol ezzel a frászt hozza a dolgozókra. – Ross Brawnnal közösen kell tennünk azért, hogy ez ne ismétlődjön meg.”

Lauda a Bildnek is beszélt új munkájáról. Elmondta, javítani kell a kommunikációt a csapaton belül, és felül kell vizsgálni, miért megy el a csapat nagy része szabadságra decemberben és januárban, abban az időszakban, amely az új autó gyártása szempontjából a legfontosabb. Bár a 20 futamos idény miatt máskor nemigen lehet pihenni, Lauda szerint lenne megoldás. Egyelőre még csak példát akar mutatni.

„Úgy látom, itt karácsonykor mindenki elmegy pihenni, de én akkor is azon fogok dolgozni, hogy felemeljem a csapatot a legjobbak közé, mert oda tartozik” – mondta Lauda, aki egyes pletykák szerint szívesen látná a csapat élén honfitársát, a Toro Rossónál csapatvezetőként már sikeres Gerhard Bergert (ő vezette az istállót Sebastian Vettel 2008-as Olasz Nagydíjon aratott győzelme idején), aki a távozó Norbert Haug szerepkörét venné át.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik