F1: jövőre hat nagydíjon lesz sprintfutam

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.01. 19:32
null
Ross Brawn tájékoztatása szerint jövőre hatra nő a sprintfutamok száma a világbajnoki sorozatban (Fotó: AFP)
Jövőre hatra nő a sprintfutamok száma a világbajnoki sorozatban Ross Brawn, a Formula–1 sportigazgatójának tájékoztatása szerint – közölte az MTI.

 

A sportvezető hétfőn jelentette be, hogy már megállapodtak a csapatokkal arról, hogy az idei duplájára emelik a sprintversenyek számát 2022-ben. Brawn beszélt arról is, hogy a sorozat régi rajongói nehezebben fogadták az idén bevezetett új formátumot – amely által az időmérőt pénteken rendezik meg, szombaton pedig a normál futam harmadát (100 km) jelentő sprintfutamon dől el a vasárnapi rajtsorrend –, a fiatalabb generációk tetszését viszont elnyerte, ezért döntöttek az emelés mellett.

A 66 éves szakember hozzátette, hogy a sprintfutamok pontozásán változtatni szeretnének, mert a jelenlegi rendszerben csak az első három kap pontot, a cél viszont, hogy minden pilóta motiváltan versenyezzen a sprintben is, ezért szeretnék bővíteni a pontszerzők számát. Erről viszont még tárgyalniuk kell a csapatokkal.

Idén eddig két helyszínen, Silverstone-ban, majd Monzában rendeztek sprintfutamot, harmadikként pedig két hét múlva a Brazil Nagydíjon lesz hasonló a lebonyolítás.

A Formula–1-es vb jövőre rekordot jelentő 23 versenyből áll majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik