F1: Jobb, ha nem kekeckednek a Ferrarival – Wolff

Vágólapra másolva!
2018.03.15. 13:04
null
Sergio Marchionne Ferrari-elnök minden eszközzel megvédené csapata kiváltságait (Fotó: AFP)
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint a Formula–1-et irányító Liberty Media a tűzzel játszik, amikor az F1 gazdasági és szabályalkotási módszereit is úgy alakítaná át, hogy azzal elveszi a Ferrarinak járó kedvezményeket.

A Liberty Media már jelezte, megfosztaná a szabályalkotáshoz való vétójogától a Ferrarit, amely már az 1970-es évek óta rendelkezik ezzel a kiváltságával. Szóba került a költségvetési plafon bevezetése, illetve, hogy a nagy csapatoknak járó pluszpénzeket inkább egyenlően osztanák szét az istállók között.

Sergio MarchionneFerrari-elnök jelezte is, hogy ezek az intézkedések provokatívak, és ha a Ferrari számára a továbbiakban gazdaságilag és technikailag sem éri meg az F1-ben maradni, ki is szállnak.

A pluszjuttatásban szintén részesülő, így saját érdekeit is védő Mercedes részéről Wolff figyelmeztette a Liberty Mediát.

„Ne provokálják Marchionnét! A Formula–1-nek nagyobb szüksége van a Ferrarira, mint a Ferrarinak az F1-re – mondta Wolff. Pontosan tudja, hogy a sportágban mi szükséges a Ferrarinak, és nem fog elérzékenyülni. Ha nem éri meg itt szerepelnie a Ferrarinak, kiszáll. Jobb, ha nem kekeckednek vele.”

A minap JeanTodt FIA-elnök is elmondta, nem tartja lehetetlennek a Ferrari távozását. Ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy a Scuderia megtartsa vétójogát, amelyet az 1970-es években azért harcolt ki magának Enzo Ferrari, mert minden riválisa Ford-Cosworth-motort használt. Akkoriban az olasz csapatvezető csak így érezte biztosítottnak a védelmét a brit istállókkal szemben.

„Most már nem érzem jogosnak a Ferrari vétójogát. Azok az idők elmúltak” – mondta Jean Todt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik