F1: eltévedtek a pilóták a pályán, de King Kong útba igazíthatta őket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 13:09
Tíz év után tért vissza a Formula–1 versenynaptárjába a múlt hétvégén a Francia Nagydíj. A verseny Lewis Hamilton rajt-cél győzelmével zárult – a Mercedes pilótája semmitől és senkitől sem zavartatva nyert a Paul Ricard-on, ám így is akadtak érdekes pillanatok a Francia Nagydíjon. Íme, az F1-legek!

A HÉT LEGNAGYOBB HÍRE. Azzal indult a hét a Formula–1 világában, hogy bejelentette a Red Bull: a 2019-es idénytől lecseréli jelenlegi motorszállítóját, a Renault-t a Hondára. A HÉT LEGNAGYOBB HÍRE. Azzal indult a hét a Formula–1 világában, hogy bejelentette a Red Bull: a 2019-es idénytől lecseréli jelenlegi motorszállítóját, a Renault-t a Hondára.

MINT EGY LABIRINTUS. 167 különböző vonalvezetést lehet kialakítani a Paul Ricard-on. A képen látható csíkok pedig a pálya mentén egyfajta alternatívái a kavicságyaknak, ugyanis a kicsúszó autók lassítását szolgálják. Ennek ellenére a versenyzők tetszését nem nyerték el, a pénteki nap után pedig arra panaszkodtak, hogy szinte eltévedtek a pályán.

SZAÚDI HÖLGY A VOLÁN MÖGÖTT. Aszil al-Hamad éppen aznap vihette pályára a 2012-es Lotus Renault-t, hogy hazájában engedélyezték a nőknek a jogosítvány megszerzését és a vezetést.




ÚJABB ALONSO-KLASSZIKUS. A spanyol nem először kerül a figyelem központjába a csapatrádió miatt. Ezúttal azt közölte kollégáival, hogy elfogytak a fékek és a gumik az autóján, a pontszerző helyeken kívül van, vagyis csináljanak, amit akarnak, őt már nem igazán érdekli ez a verseny.



KING KONG AZ ELSŐ HÁROMNAK. Nem valószínű, hogy valaha is hasonló trófeával díjazták a dobogósokat F1-es versenyen.

A NAGY TESTVÉR SEM HIÁNYOZHATOTT. Nemcsak a díjátadáskor került elő a dühös gorilla motívuma. A pálya mentén ugyanis egy nagy szobor keltett versenypályához nem feltétlenül kapcsolható érzetet, és a dobogó mellett is megjelent egy hasonló alkotás.

Óriás gorilla a Paul Ricard-on (Fotó: AFP)
Óriás gorilla a Paul Ricard-on (Fotó: AFP)

VERSTAPPEN VS. A MÉDIA. Nem először akasztja össze a bajszát idén Max Verstappen az újságírókkal. Kanadában azzal fenyegetőzött, hogy lefejeli azt, aki megint a szezon eleji hibáiról faggatja, Franciaországban pedig Vettel rajtbalesete kapcsán reagált érdekesen.

Funny: sarcastic Max Verstappen on the Sebastian Vettel / Valtteri Bottas crash | French GP 2018

Don't forget to Subscribe for more funny F1 videos! https://www.youtube.com/channel/UCJQp5DhunvseJJ6AJhz_OLw?sub_confirmation=1


HOSSZÚ SOROK. Sok kritika érte a szervezőket a hétvégén a helyszíni nézők részéről, ugyanis hatalmas dugó alakult ki a pályát megközelítő – nem mellesleg egyetlen – úton. Mára viszont talán mindenkinek sikerült elhagyni a Paul Ricard parkolóját...




FRANCIA NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:30.11.385
2.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer7.090 mp h.
3.Kimi RäikkönenfinnFerrari25.888 mp h.
4.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer34.736 mp h.
5.Sebastian VettelnémetFerrari1:01.935 p h.
6.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:19.364 p h.
7.Valtteri BottasfinnMercedes1:20.632 p h.
8.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:27.184 p h.
9.Nico HülkenbergnémetRenault1:31.989 p h.
10.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari1:33.873 p h.
11.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1 kör h.
12.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1 kör h.
13.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1 kör h.
14.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1 kör h.
15.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1 kör h.
16.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault3 kör h.
17.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes5 kör h.gumidefekt
FELADTÁKmMegtett körökA kiesés oka
Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes27áramellátás
Esteban OconfranciaForce India-Mercedes0karambol
Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda0karambol
A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZ.PONT
1.Lewis Hamilton368145
2.Sebastian Vettel348131
3.Daniel Ricciardo226 96
4.Valtteri Bottas47 92
5.Kimi Räikkönen46 83
6.Max Verstappen3
6
68
7.Nico Hülkenberg6 34
8.Fernando Alonso5 32
9.Carlos Sainz Jr.7 28
10.Kevin Magnussen4 27
11.Pierre Gasly2 18
12.Sergio Pérez12 17
13.Esteban Ocon3 11
14.Charles Leclerc4 11
15.Stoffel Vandoorne3 8
16.Lance Stroll1 4
17.Marcus Ericsson1 2
18.Brendon Hartley1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes237
2.Ferrari214
3.Red Bull-TAG Heuer164
4.Renault 62
5.McLaren-Renault 40
6.Force India-Mercedes 28
7.Haas-Ferrari 27
8.Toro Rosso-Honda 19
9.Sauber-Ferrari 13
10.Williams-Mercedes 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik