F1: Az új gumik is a Red Bull javát szolgálják - Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 14:19
Lewis Hamilton roppant elkeseredetten nyilatkozott a Német Nagydíj után, mert úgy véli, nemhogy a világbajnoki cím, az első futamgyőzelem megszerzésére sincs esélye a 2013-as Formula–1-es idényben. A Magyar Nagydíjon bevetendő új Pirelli-gumikról azt mondta, a Red Bull fölényét fogják növelni.

„Az autónk teli tankolva katasztrófa. Mindig sokkoló, ha jó versenyre számítasz, de borzalmasan alakul, és a végén, amikor megint kiváló lesz, igyekszel kihúzni magad a csávából. Ez nagyon bosszantó, az egyetlen igazi esélyem a győzelemre Silverstone-ban volt, de akkor meg defektet kaptam – mondta a Német GP-n a pole-ból rajtoló, de csak az ötödik helyen célba érő Hamilton. – Jó lenne nyerni, de nem érzem úgy, hogy a közeljövőben összejön. Az élet mostanában nem az én oldalamon áll, de ez van, előbb-utóbb talán nekem is összejön valami."

Hamilton szerint a Pirelli Magyar Nagydíjtól kezdve szállítandó abroncsai sem fogják megoldani a Mercedes problémáit.

„A konstruktőr-világbajnokságban még mindig a második helyen állunk, ami örömteli, de egyéniben 58 pontra vagyok Vetteltől, ami már nagyon sok – mondta Hamilton. – Jönnek az új gumik, amikért már csak nem is imádkozom, hogy nekünk kedvezzenek, hiszen minden bizonnyal a Red Bull javát szolgálják majd. Számunkra marad a kemény munka."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik