F1: az AlphaTaurinál nem akarják, hogy újra Renault-motorra váltsanak

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.08. 15:43
null
Franz Tost tart attól, hogy a Renault motorjaival az AlphaTauri nem lesz elég versenyképes (Fotó: DPPI)
Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke nem találja jó ötletnek, hogy a Honda Formula–1-es kiszállása után a Red Bull-lal együtt visszatérjenek korábbi motorszállítójukhoz, a Renault-hoz. Az osztrák szakember szerint a francia gyártó erőforrásaival ugyanis nem éppen a legjobb pozíciókért csatázhatnának.

 

Nehéz helyzetben van a Red Bull, mióta a motorszállítójánál, a Hondánál bejelentették, hogy 2021 végén kivonulnak a Formula–1-ből. Azóta az osztrák istállónál próbálják megtalálni a megoldást a jövőjüket illetően, legutóbb például azt szorgalmazták a Nemzetközi Automobil-szövetségnél (FIA), hogy fagyasszák be az erőforrások fejlesztését, hiszen így tovább tudnák vinni a Honda F1-es projektjét.

Ahhoz viszont, hogy ez valóban így legyen, nemcsak az FIA, hanem a csapatok belegyezése is szükséges. Ha viszont a Red Bull riválisai leszavazzák a motorfejlesztés befagyasztását, könnyen lehet, hogy a „vörös bikáknak” és fiókcsapatuknak, az AlphaTaurinak vissza kell térniük a Renault erőforrásaihoz. Franz Tost, az utóbbi istálló csapatfőnöke azonban nem igazán szeretné, ha ismét a francia gyártó motorjai hajtanák az autóikat.

„A Renault-nak van egy gyári csapata. Nehezen tudom elképzelni, hogy olyan erőforrást kapnánk tőle, amivel versenyképesek lennénk a futamokon – vélekedik Tost. – Azt kell feltételeznünk, hogy a Red Bullnak és Mateschitznek (az osztrák istálló tulajdonosa – a szerző) is más igényei vannak. A világbajnoki címért akarnak harcolni, s ehhez szükségük van a megfelelő erőforrásra.”

A csapatok ezen a héten ülnek össze, hogy ismét megvitassák a motorfejlesztését befagyasztását. A hírek szerint a Mercedes is hasonló véleményén van, mint a Red Bull, ám azzal nem ért egyet, amit a Ferrari akar, vagyis hogy a fejlesztésék leállítása előtt egyenlítsék ki a teljesítményt is. Leginkább a Renault ellenzi a Red Bull által kérteket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik