F1: a McLaren 36 év után a nevében is lezárja a Dennis-érát

Vágólapra másolva!
2017.02.03. 15:12
A McLaren-Honda bejelentette, hogy 2017-es autóját az előzetes tervekkel ellentétben nem MP4-32-nek, hanem MCL32-nek fogják elnevezni. A névváltoztatás jelképes, hiszen Ron Dennis távozása után végleg lezár egy korszakot.

A McLaren 36 éven át, 1981-től 2016-ig használta az MP4 elnevezést, melynek jelentése Marlboro Project Four, azaz Ron Dennis korábbi projektje – így nem meglepő, hogy távozása után új korszakra számít a csapat.

A hírek szerint a csapat új ügyvezetője, Zak Brown többek között ezzel szeretné felpezsdíteni a McLaren-márkát, és már azt is tudni lehet, hogy a 2017-es autó festése is nagyban el fog térni a tavalyi színösszeállítástól.

Az idén a spanyol Fernando Alonsóval és a belga Stoffel Vandoornéval versenyző brit csapat február 24-én leplezi le az MCL32-est.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik