F1: „A maranellói ravasz rókák túlgondolták a taktikát”

Vágólapra másolva!
2019.09.30. 14:14
null
A Mercedes kettős győzelmet aratott Szocsiban (Fotó: AFP)
A nemzetközi sajtó főként az ötszörös világbajnok és Szocsiban győztes Lewis Hamiltont dicsérte, illetve a Ferrari felsüléséről írt a vasárnapi Formula–1-es Orosz Nagydíj másnapján.

ANGLIA
The Telegraph:

„Hamilton tulajdonképpen nem számított igazán esélyesnek Szocsiban, de a szédelgő Ferrari eltékozolta az első és második helyet, Vettel kiesése után Leclerc az élről a harmadik pozícióba csúszott vissza. Miközben a brit megszerezte idei kilencedik futamgyőzelmét. A Ferrarit vezető Mattia Binotto megpróbált úrrá lenni a pilóták között kialakult krízishelyzeten, amely egy szombati egyezség eredménye volt.”


OLASZORSZÁG
La Stampa:

„Szokás szerint a Mercedes uralta az Orosz Nagydíjat, pedig a verseny első felében a Ferrari verhetetlennek tűnt. Vettel a hibridrendszer hibája miatt kényszerült kiállni a 28. körben, ráadásul mivel az út szélén állt meg, egy virtuális biztonsági autós szakasz következett, ami a Mercedes diadalát hozta.”


SVÁJC
Blick:

„A maranellói ravasz rókák túlgondolták a taktikát, és lábon lőtték magukat. Hamilton már 82 futamgyőzelemnél tart.”


SPANYOLORSZÁG
Marca:
„A Ferrari Szingapúrban megtréfálta a mezőnyt, és Szocsiban még rá akart tenni egy lapáttal. Leclerc sima sikere azonban elúszott, mivel az olasz istálló ismét hatástalan stratégiát választott. Binotto csapatfőnök ennél többet nem is árthatott volna a pilótáinak, különösen Leclerc-nek, aki sokkal jobbat érdemel. A monacói alaposan kioktatta 50 éves felettesét a felelősségvállalásról.”

A versenyről ide kattintva olvashat bővebben!

A mezőny legközelebb Szuzukában, Japánban jön össze a jövő héten!

AZ OROSZ NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:33.38.992
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 3.829 mp h.
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 5.212
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 14.210
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 38.348
6. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 45.889
7. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 48.728
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 57.749
9. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 58.779
10. Nico Hülkenberg német Renault 59.841
11. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:00.821
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:02.496
13. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:08.910
14. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:10.076
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:13.346
KIESETT MEGTETT KÖR
Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 28
George Russell brit Williams-Mercedes 27
Sebastian Vettel német Ferrari 26
Daniel Ricciardo ausztrál Renault 24
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS L. K. P.* PONT
1. Lewis Hamilton 9 13 15 4 322
2. Valtteri Bottas 2 12 15 2 249
3. Charles Leclerc 2 9 14 2 215
4. Max Verstappen 2 6 14 2 212
5. Sebastian Vettel 1 7 13 2 194
6. Pierre Gasly -
-
11 2 69
7. Carlos Sainz Jr. -
-
9 -
66
8. Alexander Albon -
-
9 -
52
9. Lando Norris -
-
8 -
35
10. Daniel Ricciardo -
-
5 -
34
11. Nico Hülkenberg -
-
8 -
34
12. Danyiil Kvjat -
-
7

-

33
13. Sergio Pérez -
-
9 -
33
14. Kimi Räikkönen -
-
8 -
31
15. Kevin Magnussen -
-
4 -
20
16. Lance Stroll -
-
5 -
19
17. Romain Grosjean -
-
3 -
8
18. Antonio Giovinazzi -
-
3 -
4
19. Robert Kubica -
-
1 -
1
* a leggyorsabb körért járó pluszpont

A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 571
2. Ferrari 409
3. Red Bull-Honda 311
4. McLaren-Renault 101
5. Renault 68
6. Toro Rosso-Honda 55
7. Racing Point-Mercedes 52
8. Alfa Romeo-Ferrari 35
9. Haas-Ferrari 28
10. Williams-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik