F1: a Haas elfogadja, hogy rizikós két újoncot szerződtetni

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.06. 13:11
null
Nagy eséllyel két újonc érkezik a Haashoz (Fotó: AFP)
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elismerte, hogy rejtene magában rizikót, ha két újoncot igazolnának 2021-ben, de úgy érzi, a helyzet új lehetőségeket is hozna magával.

 

Mint ismert, a Haas mindkét jelenlegi versenyzőjétől megválik az idény végén, így négy év után teljesen új felállással vág neki a 2021-es kiírásnak. A legfrissebb sajtóhírek szerint nagy esély van arra, hogy az amerikaiak két újoncot, a milliárdos apja, Dmitrij Mazepin nyomán egyre többet emlegetett Nyikita Mazepint, illetve Michael Schumacher fiát, Mick Schumachert szerződtetik. Mindkét versenyző a Formula–2-es bajnokságban szerepel idén, előbbi a hatodik pozícióban, míg utóbbi az élen áll két versenyhétvégével a vége előtt.

A Formula–1-be 2016-ban csatlakozó és legjobb év végi eredményét 2018-ban elérő gárda csapatfőnöke, Günther Steiner nem erősítette meg a feltételezéséket, azonban nyíltan beszélt arról, mit jelentene a Haas számára, ha két újoncot ültetne be az autójába.

Még nem döntöttük el, hogy két újoncot igazolunk-e le, de megoszthatom a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Megvitattuk már a benne rejlő kockázatot és a lehetőségeket is. Egyértelmű rizikót jelent, hogy két újonc esetében nincs tapasztalattal rendelkező versenyződ, aki jártas lenne az adatelemzésben és ehhez hasonló dolgokban. Meg kell érteniük, pontosan mi folyik itt, és megvan az esély arra, hogy rossz irányba indulunk el. Ugyanakkor mindenképpen pozitívumnak számít az, hogy te terelheted őket, és így a csapattal együtt nőnek. Azért, mert ilyesmire még nem volt példa, nem jelenti azt, hogy nem is működhetne. Persze ott a kockázat, hogy nem fog, és nem is hagyhatom ezt figyelmen kívül" – kezdte a Motorsport.comnak adott nyilatkozatában.

„Néhány dolgot már így is másképp tettünk, mint mások. Néhány évvel ezelőtt megkérdezték tőlem, hogy miért adok még mindig esélyt Romainnak (Grosjean), hiszen senki sem tartott meg még valakit ilyen sokáig. Nem kell azt tennünk, mint amit mások. Aszerint cselekszünk, amit mi jónak tartunk, és beválik-e vagy sem, mi leszünk azok, akik majd ítélkeznek róla, nem mások. Elfogadjuk a kockázatot és kihasználjuk a lehetőségeket. Szóval ha úgy határozunk, hogy két újoncot szerződtetünk, akkor azt megfelelően átgondoltuk előtte. Tudjuk a pro és kontra érveket, és ezt el is tudjuk fogadni, ha ezt az utat választjuk" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik