F1: a Ferrari főnöke a gumikban látja a visszaesés okát

Vágólapra másolva!
2019.05.25. 10:28
null
Mattia Binotto nem akar vádaskodni, de úgy látja, az idei gumik nagyon más jellegűek, mint a tavalyiak – mindenesetre igyekeznek optimalizálni a teljesítményüket (Fotó: Reuters)
Az F1-es istálló magyarázatai alapján Monte-Carlóban megpróbáltunk utánajárni, mi okozza a Ferrari óriási visszaesését idén a Mercedeshez képest. Mattia Binotto csapatfőnök az új gumikban látja a problémát, de a koncepcionális hiba sem zárható ki.


– A napokban azt nyilatkozta, az eddigitől eltérő fejlesztési koncepciókat is vizsgálnak. Mi a fő probléma az autóval?
– Barcelonában nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos körülmények között és bizonyos kanyarokban rengeteg időt veszítünk a Mercedeshez képest. Megpróbálom elmagyarázni, miért – kezdte a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto az istálló monacói sajtótájékoztatóján. – A gumik idén nagyon más jellegűek a tavalyiakhoz képest – ez nem vádaskodás, csupán ténymegállapítás. A legnagyobb különbség 2018-hoz képest, hogy akkor nagyon hatékonyan fel tudtuk melegíteni az abroncsokat, sőt inkább arra kellett koncentrálnunk, hogy ne melegedjenek túl, és az optimális működési tartományon belül tartsuk őket. Idén sokkal nehezebb beletalálni ebbe a tartományba, most sokkal nehezebben tudjuk felmelegíteni őket. Egy autót számos koncepció szerint meg lehet alkotni, ám az is rengeteget számít, miként bánik a gumikkal. Miközben lépésről lépésre fejlesztjük az autónkat, természetesen felvetődnek kérdések, milyen elképzeléssel érhetnénk el végső célunkat. Egy új aerodinamikai koncepció kidolgozása hetekbe is telhet, közben viszont a jelenlegi csomagunkat kell fejlesztenünk.

66. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:12.106
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:11.118
MÁRCIUS 25., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
MÁJUS 26., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 9., 20.10 50. Kanadai Nagydíj
Június 23., 15.1060. Francia Nagydíj
Június 30. 15.1032. Osztrák Nagydíj

– Sebastian Vettel azt mondta, több tényezőből adódik össze a teljesítményhiány. Ezek mindegyike technikai jellegű?
– Igen, az autó teljesítménye csak technikai jellegű tényezőkből állhat. A gumik teljesítményét kell optimalizálnunk, de tudjuk, az abroncsok minden csapatnál ugyanolyanok, szóval mindenkinek a saját dolga boldogulni velük. Minden évadban rendeznek gumiteszteket, amelyeken a Pirelli a következő évre kifejleszti az abroncsait. Amit tavaly Abu-Dzabiban kipróbáltunk, az közel állt ahhoz, amit 2019-re kaptunk, de teljes mértékben csak februárban tudjuk meg, milyenek a gumik. Az autónk fejlesztése viszont sokkal hamarabb elkezdődött, sőt ekkorra már szinte be is fejeződött. A gumik közben megváltoztak, lehet, hogy más csapatoknak jobban kedveznek.

– A lassú és a közepes tempójú kanyarokban feltűnően nagy a lemaradásuk a Mercedeshez képest. Ez aerodinamikai vagy mechanikai problémából fakad?
– Több tényező kombinációja. Hiányzik a megfelelő tapadás, mert nem tudjuk rendesen munkára fogni a gumikat.

– Az első szabadedzéseken Monacóban is nagyon lemaradtak a Mercedestől. Lát esélyt az előrelépésre az időmérőn?
– Itt is nehézségeink vannak a gumik felmelegítésével, de az időmérőig javulhatunk. Egy körön kevésbé üt vissza ez a probléma.

CSAK ÜRES KIFOGÁS?
A Pirelli 2019-ben vékonyabb futófelületű abroncsokat bocsátott a csapatok rendelkezésére, ez azonban senkit sem érhetett váratlanul, mert hasonló típusú gumikat már tavaly is több helyszínen bevetettek, ráadásul jó előre szóltak, hogy az idén mindenhová ilyeneket visznek. Bár az istállók a végleges terméket valóban csak az első téli teszten próbálhatják ki, a koncepciót illetően nem állítható, hogy teljesen a sötétben tapogatóztak, hiszen tavaly már tapasztalhatták, hogy az idén mi vár rájuk. A Pirelli egyik vezető mérnöke ráadásul érdeklődésünkre elmondta, az adatokból világosan látszik, nem igaz, hogy az idei gumik működési tartománya szűkebb lenne a tavalyinál – egyszerűen csak másként kell bánni velük. Az olasz gumigyártónál úgy vélik, a Ferrari csupán kifogást keres, amikor az abroncsokat nevezi meg teljesítményhátránya okaként.

– Mely pályákon lehet reális esélyük a győzelemre? A padlógázos szakaszok miatt esetleg Montréal, Spielberg vagy Le Castellet fekhet az autónak?
– Előbb koncentráljuk Monacóra, a többi verseny még odébb van. Az első két szabadedzésen a Mercedesek nagyon gyorsak voltak, könnyen megtalálták a ritmust, és gond nélkül munkára bírták a gumikat. Teljesítménybeli lema­radásban vagyunk fő ellenfeleinkhez képest, de minden verseny más. Le Castellet hasonló Barcelonához, nem gondolom, hogy nagyon erősek leszünk ott. Időre van szükség az autó folyamatos fejlesztéséhez. Küzdeni fogunk mindennap, minden versenyen.

– A hétvége előtt azt mondta, fiatal csapata még tanulási fázisban van. Mitől fiatal csapat a Ferrari?
– Ezen azt értettem, hogy erre az évre sokan közülünk új pozícióban kezdtek dolgozni. Én csapatfőnök lettem, sok technikai szakemberünk nagyobb felelősséget kapott, ebben a tekintetben vagyunk fiatalok. Ennek sok előnye is van, mert új, kreatívabb ötletekkel állhatunk elő, de bele kell rázódnunk, tapasztalatot kell gyűjtenünk az adott szerepkörökben, összességében tehát szervezeti szinten is össze kell érnünk

– Technikai igazgatóból lett csapatfőnök. Ez a kettős szerepkör nem jár hátrányokkal?
– Nincs kettős szerepköröm: a Scuderia Ferrari csapatfőnöke vagyok. Az a feladatom, hogy irányítsam az istállót. Már tavaly sem az a klasszikus technikai igazgató voltam, mint amilyenek más csapatoknál dolgoznak, mert a Ferrarinál mindent házon belül készítünk, tehát én már akkor is egyfajta menedzser szerepkörben fogtam össze a munkát. Idén csapatfőnökként átszerveztem néhány feladatot, és többen is segítik a munkámat a versenyhelyszíneken és Maranellóban egyaránt.

– A Mercedes öt kettős győzelme tükrében változtak a céljaik az idény előttihez képest?
– Egyértelmű, hogy a téli tesztek után bizakodóbbak voltunk a teljesítményünket illetően, mint most. Máris nagy a lemaradásunk a tabellán, de a célunk valójában nem változott: versenyről versenyre próbálunk fejlődni. Meg akarjuk mutatni, hogy képesek vagyunk előrelépni.

A PILÓTÁK VÉLEMÉNYE

A sokkoló vereségekkel kezdődő évad ellenére Sebastian Vettel nem vesztette el hitét a Ferrariban, legalábbis Monacóban váltig állította, hisz az előrelépésben. Elmondta, nem szegte kedvét, hogy a biztató téli tesztek után a Ferrari sehol sincs a Mercedeshez képest:

Vettelnek az idén nincs esélye 
a Mercedesek ellen (Fotó: AFP)
Vettelnek az idén nincs esélye a Mercedesek ellen (Fotó: AFP)

„Természetesen másként képzeltük el a sze­zonkezdetet, a hangulat ennek ellenére is bizakodó, mindenki nagyon motivált. Ugyanolyan örömmel vetjük bele magunkat a munkába, de persze jobb eredményeket szeretnénk elérni. Tudjuk, rengeteg munka áll még előttünk. Az autónk jó, csak a Mercedesé még jobb. Természetesen nem vagyunk elégedettek az eredményeinkkel, de nem tudjuk egyik napról a másikra megváltoztatni a helyzetet. Barcelonában pontosan kiderült, mely területeken vannak hiányosságaink. Nem vagyunk elég gyorsak, ezt el kell ismernünk az első versenyek után. Nem vagyunk elégedettek, ezért nagyon keményen dolgozunk, hogy változzon a helyzet.”

Vettel nem tudott vagy nem akart konkrétumokat kiemelni az autó hiányosságaival kapcsolatban, azt viszont ő is megemlítette, hogy a Pirelli 2019-es abroncsai egyáltalán nem fekszenek a Ferrari idei konstrukciójának.

„A gumik más jellegűek, mint tavaly, és úgy tűnik, emiatt jobban küszködünk a többieknél. Az abroncsok most szélsőségesen érzékenyek, így nehéz tökéletesen megérteni a viselkedésüket. A működési tartomány elképesztően szűk, emiatt még az adott versenyző köridői is nagyon ingadozhatnak. Néha jobbnak érezzük a helyzetet, néha rosszabbnak, de a mérnökeink folyamatosan dolgoznak a megoldáson” – fogalmazott a négyszeres világbajnok.

„A barcelonai hétvége után tartott teszten választ kaptunk néhány kérdésre, de ahhoz nem lesz elég, hogy most elérjük a Mercedes szintjét. Keményen dolgozunk, hogy megértsük az okokat, a mérnökök már belevetették magukat a munkába. Nyugodt a hangulat, közösen igyekszünk előrébb lendíteni a szekeret. Próbálunk fejlődni, de a legfontosabb, hogy ne veszítsük el a fejünket. Barcelona lassú kanyarjaiban nem voltunk jók, de Monacóban általában más a helyzet. Nem lesz könnyű, de mindent beleadunk” – mondta Charles Leclerc, aki hazai pályán, Monacóban esélytelennek tűnik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik