A McLarennek kedvez a visszatérő montreali pálya

Vágólapra másolva!
2010.06.10. 10:41
null
A montreali pálya alaprajza (Grafika: www.fia.com)
Vasárnap kora este a 41. Kanadai Nagydíjjal folytatódik a Formula–1-es világbajnokság. A montreali pálya egy év szünet után tér vissza a versenynaptárba, ideális terepet kínál a McLarennek ahhoz, hogy megtörje a Red Bull időmérő edzéseken tapasztalt egyeduralmát. A versenyhétvége kezdete előtt bemutatjuk a pályát.

A montreali pálya egy év szünet után tér vissza a versenynaptárba (1987 óta a tavalyi volt az egyetlen szezon, amikor Kanadában nem rendeztek futamot), és a Bernie Ecclestone-nal kötött megállapodás értelmében 2014-ig biztosított a verseny jövője.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri a Kanadai Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A pálya visszatérésének a pilóták közül valószínűleg Michael Schumacher örül a legjobban, ugyanis a három év után visszatérő klasszis aratta itt a legtöbb győzelmet: hétszer állhatott a dobogó tetejére, míg az örökranglista második helyén a három győzelemig jutó Nelson Piquet áll. (A jelenlegi mezőnyből még Robert Kubica, Lewis Hamilton és Fernando Alonso nyerte meg a versenyt.)

Ami a vasárnapi futamot illeti, Schumacher ezúttal aligha gyarapítja futamgyőzelmei számát, annak ellenére, hogy könnyen megtörhet a Red Bull eddig tapasztalt egyeduralma. Az erőviszonyok és a pálya sajátosságai ismeretében ugyanis kijelenthetjük, még egyik idei futam előtt sem volt ekkora esélye a riválisoknak arra, hogy megszorongassák az időmérő edzéseket uraló osztrák istállót.

A Red Bull első számú kihívója a McLaren lehet, amely elsősorban gyorsaságbeli fölényének köszönhetően várhatja bizakodva a versenyhétvégét. A montreali pálya ugyanis szűk kanyarok és hosszú egyenesek kombinációja, az egész világbajnokság második leggyorsabb aszfaltcsíkja – a hosszú egyenesek végén a 320 km/órás sebességet is elérik a pilóták, akik csak Monzában száguldanak gyorsabban.

A McLaren még mindig a leggyorsabb autó a mezőnyben, ráadásul a wokingiaknak van a legjobban kialakított F-csatornájuk is. Az előző futamot megnyerő Lewis Hamilton mindenesetre bizakodik. „Nehéz lesz megállnom, hogy ne vigyorogjam végig az egész repülőutat Montrealig. Meg vagyok győződve arról, hogy nagyszerűen felkészültünk a futamra. Autónk megbízható és gyors, nagyon fekszik neki a pálya” – vélekedett a 2008-as világbajnok.

Persze a sebességbeli fölény nem jelenti azt, hogy borítékolható a McLaren győzelme, ugyanis Montrealban a futamok hagyományos résztvevőjének számít a biztonsági autó, mivel a szűk kanyarokban gyakran történnek balesetek. A leghírhedtebb szakasz a célegyenes előtti sikán melleti „Bajnokok fala”, amelynek 1999-ban három világbajnok, Michael Schumacher, Damon Hill és Jacques Villeneuve is nekiütközött.

A Red Bull háza táján az a nagy kérdés, hogy mennyire lesz felhőtlen Sebastian Vettel és Mark Webber munkaviszonya a Török Nagydíjon történt baleset után. Ami a többi istállót illeti, a Mercedes, Ferrari, Renault hármas várhatóan nem tud beleszólni a két nagy különmérkőzésébe, de az nagy kérdés, hogy a trió tagjai közül melyik csapat teljesít a legjobban a magyar idő szerint vasárnap este hat órakor kezdődő versenyen.

 PÁLYABEMUTATÓ MARK WEBBERREL
 
MONTREAL A SZÁMOK NYELVÉN
Az első GP: 1978. 6. 20.
Összes GP: 30
A leggyorsabb kör: Rubens Barrichello (Ferrari), 1:13.622 perc
A pálya hossza: 4.361 km
Körök száma: 70
Versenytáv: 305.270 km
Kanyarok száma: 14
Az időmérő kezdési ideje: 2010. 6. 12., 19.00
A futam kezdési ideje: 2010. 6. 13., 18.00
A 2008-as győztes: Robert Kubica (BMW), 1:36:24.447 óra
A 2008-as rajtelső: Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes), 1:17.886 perc
A 2008-as leggyorsabb kör: Kimi Räikkönen (Ferrari), 1:17.387 perc
Legtöbb győzelem: Michael Schumacher (7)
Legtöbb rajtelsőség: Michael Schumacher (6)
Hamilton 2007-ben már megnyerte a Kanadai Nagydíjat (Fotó: Action Images – archív)
Hamilton 2007-ben már megnyerte a Kanadai Nagydíjat (Fotó: Action Images – archív)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik