Ha nincs F1-es autó, a gokart is megfelelt Michael Schumachernek
Miután a Williams és a Red Bull sem egyezett bele, hogy a Felipe Massát helyettesítő Michael Schumacher a valenciai verseny előtt tesztelje a Ferrari Formula-1-es autóját, a német pilóta úgy döntött, hogy gokarttal gyakorol visszatérése előtt.

A hétszeres világbajnok ennek ellenére gőzerővel készül az Európa Nagydíjra, a versenyhelyzeteket pedig – jobb híján – gokarttal szimulálja.
„Gokartozással remekül lehet készülni, ezért ugrottam át a tesztnapon Lonatóba gyakorolni. Jelenleg semmi sincs, ami jobban szolgálná a felkészülésemet, a kormányzáshoz szükséges erő tekintetében például a gokart bonyolultabb, mint a Formula–1” – nyilatkozta Schumacher.
„Ráadásul az itteni hihetetlen meleg is jól jellemzi azt a hőmérsékletet, amire Valenciában számítunk” – tette hozzá.
„Még csak a közepén tartok a felkészülésemnek, de máris fogytam három kilót – persze az is fontos, hogy az izomzatom is rendben legyen. Az edzések jól mennek, bár a nyakam még mindig fáj egy kicsit a motorbaleset miatt – és az egészség a legfontosabb –, de felvettem a kesztyűt. Aki ismer, tudja, szeretem a kihívásokat, és ahogy látom, a rajongóim is szeretik őket” – írta saját honlapján Schumacher.
A 40 éves reaktivált versenyző Luca Badoerrel, a Ferrari tesztpilótájával tett látogatást az olasz pályán.
KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSAINK
- A Williams nem járul hozzá, hogy Schumacher tesztelje a Ferrarit
- Visszatér a német legenda: Schumi lesz Massa helyettese Valenciában!
- A hőskorban szinte évről évre új pilóták után kellett néznie a Ferrarinak
- Vettel meglepődött Schumacher visszatérésén, de le akarja győzni
- Úgy tűnik, Valencia megfogta az isten lábát Michael Schumacherrel
- Lehet, hogy Schumacher a teszttilalom ellenére is gyakorolhat az F60-assal
- Michael Schumacher meglátogatta a kórházban Felipe Massát
- Formula-1: Ecclestone szerint Schumacher futamot fog nyerni