Visszatér a német legenda: Schumi lesz Massa helyettese Valenciában!
Ez az igazi szenzáció: Michael Schumacher lesz a Magyar Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett brazil pilóta, Felipe Massa helyettese a Ferrari istállónál a Formula–1-es Európa Nagydíjon Valenciában!

NEM CSAK VALENCIA?
„A legfontosabb, hogy Felipe jól van, és egyre javul. Azt mondtam korábban, hogy teljesen ki van zárva a visszatérésem a Formula–1-be, de annyira szerencsétlen szituáció állt elő, hogy nem lehetett mást tenni. Sportolóként el kellett vállalnom a kihívást, nagyon várom már az előttem álló időszakot” – közölte Schumi hivatalos honlapján, amely lefagyott a látogatók rohamától, és csak jóval később lehetett újra elérni.
A nemzetközi sajtóban megjelent első cikkek egybehangzóan állították, hogy csak Valenciára vonatkozik a hétszeres világbajnok Schumi visszatérése, de az biztos, hogy a Ferrari szeretné őt hosszabb távon az autóban tudni (lásd keretes írásunk). Hogy ezt a felkérést a német pilóta elfogadta-e, arról biztosat még nem lehet tudni.
A bejelentés igencsak meglepő, hiszen tegnap a német pilóta menedzsere, Willi Weber határozottan cáfolta azokat az értesüléseket, hogy Schumacher lenne a Budapesten kórházban fekvő Massa helyettese a következő Formula–1-es futamon.
„Michael nem indul Valenciában, kizárható, hogy visszatérne” – mondta tegnap Weber, és Schumacher egy interjúban maga is megerősítette, hogy nem szerepel újra. Egy nap alatt fordult a világ azonban, és Valenciában a finn Kimi Räikkönen mellett Michael Schumacher ül majd be a másik tűzpiros Ferrariba.
Michael Schumacher az utóbbi időben szaktanácsadóként dolgozott a Ferrarinál, amelynek 1996 és 2006 között pilótája volt, és öt világbajnoki címet nyert ezzel az istállóval.
A Ferrari honlapja szerint egy különleges edzésprogramot dolgoztak ki Schumi számára, hogy fel tudjon készülni az augusztus 23-i futamra.