Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.06.08 21:02 Frissítve: 2011.04.29 00:06

A lengyel Robert Kubica pályafutása első futamgyőzelmének örülhet

Meglepő, a száguldó cirkusz világában merőben szokatlan közjáték előzte meg a futamot: a Gilles Villeneuve Circuit több pontján is felrepedt az aszfalt már az időmérő edzés alatt. Éjjel ugyan sebtében leaszfaltozták és kijavították a hibákat, ám a verseny kezdetén a pilóták egyként féltek attól, hogy a javítás nem tart ki a 70 körös futam végéig. Kitartott.

Kubica sporttörténelmi győzelmet aratott
Fotó: Reuters
Kubica sporttörténelmi győzelmet aratott
Ilyen előzmények után száraz pályán indult útjára a verseny – a korábban a verseny idejére beharangozott eső végül nem érkezett meg Montrealba. Az élen kevés változást okozott a rajt: Lewis Hamilton megőrizte első helyét, Robert Kubica maradt a második, Kimi Räikkönen a harmadik helyen. Az egyetlen változást az első négyben az jelentette, hogy Fernando Alonso visszaesett az ötödik helyre, mert Nico Rosberg megelőzte.

Az első 15 körben vajmi kevés esemény történt, Hamilton szép csendben bő tíz másodpercre elment a többiektől, amikor a hármas kanyar bejáratánál megállni kényszerült Adrian Sutil. A Force India német pilótájának autóján kigyulladtak a fékek, ráadásul rossz helyen is állt meg, ezért – három kör csúszással… – a pályára küldték a biztonsági autót.

A 19. körben az első öt pilóta kiállt biztonsági autó mögül tankolni, ám a gumicsere és az üzemanyagpótlás után a visszatérésnél Hamilton beleszállt a boxutca kijáratánál a piros lámpánál álló Räikkönenbe, mindketten kiestek, a beléjük csúszó Rosberg megúszta szárnycserével.

Hamilton torpedózása után Heidfeld került az élre, Barrichello és Nakadzsima előtt, de az első, aki már járt kint a boxban a lengyel Robert Kubica volt, és bő tíz kör alatt mindenki szépen kiállt előle tankolni. Ebben az átmeneti időszakban szinte körönként változott a versenyben vezető pilóta személye, így fordulhatott elő, hogy Heidfeld után Barrichello, Coulthard, Trulli és Glock is vezetett egy rövid ideig.

Végül azonban helyre állt a rend, Kubica, Heidfeld, Coulthard, Barrichello, Kovalainen, Massa, Button és Nakadzsima álltak pontszerző helyeken a 40. körben. Néhány körrel később Fernando Alonso megpördült, és feladni kényszerült a versenyt, csak úgy mint a 8. helyen haladó japán, aki egy koccanás után maga alá gyűrte leszakadt első szárnyát, a boxutca bejáratánál.

Miközben az élen szép lassan egyre megnyugtatóbbá vált a két BMW-s Kubica és Heidfeld előnye, a mezőnyben izgalmas események zajlottak: Massa a hajtűkanyarnál páros előzést hajtott végre, miközben a McLarenes Kovalainen Sebastian Vettel küzdött a nyolcadik helyért.

Az élen azonban nem változott semmi, a pályafutása 29. versenyét teljesítő lengyel Robert Kubica a Formula–1 történelmének első kelet-európai futamgyőztese lett. A 30. Kanadai Nagydíj azért is történelmire sikerült, mert a BMW-Sauber csapat első futamgyőzelmét és első kettős győzelmét aratta, miután a második helyen Kubica csapattársa, Nick Heidfeld futott be. Harmadikként a veterán David Coulthard állhatott fel a dobogóra.

A FUTAM VÉGEREDMÉNYE

KANADAI NAGYDÍJ (70 KÖR, 305,270 KM)
1. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 1:36:24.447
2. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 16.495 mp hátrány
3. David Coulthard (brit, Red Bull) 23.352 mp h.
4. Timo Glock (német, Toyota) 42.627 mp h.
5. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 43.934 mp h.
6. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 47.775 mp h.
7. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 53.597 mp h.
8. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 54.120 mp h.
9. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 54.433 mp h.
10. Nico Rosberg (német, Williams) 57.749 mp h.
11. Jenson Button (brit, Honda) 1:07.540 p h.
12. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:11.229 p h.
13. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 1 kör h.

NEM ÉRTEK CÉLBA

Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 54 kör
Kazuki Nakadzsima (japán, Williams-Toyota) 49
Fernando Alonso (spanyol, Renault) 47
Nelsinho Piquet (brazil, Renault) 42
Kimi Räikkonen (finn, Ferrari) 20
Lewis Hamilton (angol, McLaren-Mercedes) 20
Adrian Sutil (német, Force India) 14

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA

1. Robert Kubica 42 pont
2. Lewis Hamilton 38
3. Felipe Massa 38
4. Kimi Räikkönen 35
5. Nick Heidfeld 28
6. Heikki Kovalainen 15
7. Mark Webber 15
8. Jarno Trulli 12
9. Fernando Alonso 9
10. Nico Rosberg 8
11. Nakadzsima Kazuki 7
12. David Coulthard 6
13. Timo Glock 5
14. Sebastian Vettel 5
15. Rubens Barrichello 5
16. Jenson Button 3
17. Sébastien Bourdais 2

A KONSTRUKTŐRI VB ÁLLÁSA

1. Ferrari 73
2. BMW-Sauber 70
3. McLaren-Mercedes 53
4. Red Bull 21
5. Toyota 17
6. Williams 15
7. Renault 9
8. Honda 8
9. Toro Rosso 7
2021.08.01 14:55:04

F1 ZSOLDOS BARNA

A Formula–1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali a Nemzeti Sportnak adott interjút.

2021.08.01 12:38:26

F1 B. Ö. B.

Verstappen csak a 10. helyen ért célba, így Hamilton átvette a vezetést a vb-összetettben.

2021.07.31 13:55:03

F1 B. Ö. B.

A Mercedes kisajátította az első sort a Magyar Nagydíjra, Verstappen csak a harmadik lett az időmérőn.

2021.07.31 10:24:40

F1 B. Ö. B.

Verstappen lemaradása a 2. helyen kevesebb mint 1 tizedmásodperc volt Hamiltonhoz képest.

2021.07.30 13:17:53

F1 H. L.

A finn előnye 27 ezred volt a csapattárs előtt, míg a harmadik Verstappen lemaradása 3 tized volt a 2. edzésen.