PAFC: Edzéseken is elvállal ilyeneket – Kiss Tamás Van Nieff bombagóljáról

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 08:08
Az Európa-konferencialiga selejtezőjében az 1. forduló visszavágóján a Puskás Akadémia 2–0-ra legyőzte Felcsúton a finn Inter Turkut, ezzel továbbjutott. A találkozó után Kiss Tamással beszélgetett az NSO Tv stábja.

Kiss Tamás azzal kezdte: ez a továbbjutás nagyon fontos a csapat számára.

„Ugye a tavalyi mérkőzés nem sikerült úgy a nemzetközi porondon, ahogy elterveztük, a koronavírus is közrejátszott ebben. De az előző évi teljesítménnyel kiérdemeltük, hogy újra megmutathassuk magunkat Európában, ez most sikerült is. Csak a második mérkőzésen biztosítottuk be a továbbjutást, de legalább bebiztosítottuk. Büszke vagyok az egész csapatra és az egész stábra, ezt együtt értük el.”

A PAFC labdarúgója videónkban beszél csapattársa, Yoëll van Nieff bombagóljáról, illetve arról is, hogy ekkora ünneplésben még nem volt része a szurkolókkal.

HORNYÁK ZSOLT VEZETŐEDZŐ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
VISSZAVÁGÓ
Puskás Akadémia FC–Inter Turku (finn) 2–0 (1–0)
Felcsút,
Pancho Aréna, 1600 néző. Vezette: Cilosz (görög)
PAFC:
Tóth Balázs – Nagy Zs., Stronati, Joao Nunes, Spandler – Favorov (Kozák, 90+1.), Van Nieff – Slagveer (Komáromi, 82.), Plsek, Kiss T. – Puljic (Corbu, 63.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Turku:
H. Moisander – Ketting, Hoskonen (Nurmi, 81.), Hämäläinen – Järvenpää, Annan (Yrjas, 82.), A. Sanz, Hyvärinen (Engström, 82.) – Kagajama (Paananen, 62.) – Källman, Furuholm. Vezetőedző: José Riveiro
Gólszerző:
Annan (4. – öngól), Van Nieff (87.)

Továbbjutott: a Puskás Akadémia, 3–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik