MU: José Mourinho zseniális indoklása, ezért küldött banánt!

Vágólapra másolva!
2017.03.17. 09:16
Mint arról beszámoltunk, egy góllal nyert odahaza a Rosztov ellen a Manchester United a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, ezzel az angol csapat jutott a legjobb nyolc közé. És persze nem mehetünk el a „banánozás” mellett sem, amire most maga José Mourinho adott választ.

Finoman szólva érdekes jelenet volt látható a United meccsén, mikor a találkozó 72. percében José Mourinho fogott egy tökéletesen meghámozott banánt, majd elküldte Marcos Rojóhoz.


Rögtön felvetődött, hogy a rasszista, gyakran banánt dobáló orosz drukkereknek akartak üzenni Mourinhóék, sőt, arra is tippeltek néhányan, hogy a védő vércukorszintje miatt kellett a gyors uzsonna.

Kiderült azonban, ennél sokkal egyszerűbb a helyzet.

„Mikor az ember fáradt, bármit meg kell adni a szervezetnek, amit csak kíván! Én már csak tudom, én is sokszor voltam már fáradt. De komolyan, ezen nem szabad röhögni! Rojo megkívánt egy banánt, hát kapott egy banánt!” – mondta faarccal a BT Sportnak a találkozó után Mourinho.

Még szerencse, hogy nem egy kis csülkös pacalt kívánt Rojo, azt nehezebb lett volna átpasszolni a kezeken…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik