MU: Mourinho elárulta, melyik kapus kezd az El-döntőben

Vágólapra másolva!
2017.05.13. 11:57
A Celta Vigo elleni párharc sikeres megvívásának köszönhetően a döntőre készülhet a Manchester United az Európa-ligában. A klub menedzsere, José Mourinho két remek kapust is a keretében tudhat, ám az Európa-ligában többnyire az argentin Sergio Romero kapott szerepet. A portugál szakvezető elmondása alapján ez a döntőben sem lesz másképp.

„Nincs dilemma. Két fantasztikus kapusról van szó, a spanyol és az argentin nemzeti csapat kapusáról. Ám ha minden rendben van és nincsenek gondjaink, Sergio kezd a fináléban” – mondta Mourinho, aki arra is kitért, másik kapuvédője, David de Gea mit gondol erről a döntésről.

„Szerintem ez a döntés a korrekt, s David elfogadja ezt. Különösen úgy, hogy már ő is játszott Európa-liga mérkőzéseket a szezonban. Ha nyerünk, ő is nyer” – vélekedett a portugál menedzser.

De Gea három, Romero 11 Európa-liga mérkőzésen védte az MU kapuját a jelenleg is futó szezonban. „Nincs dilemma. Két fantasztikus kapusról van szó, a spanyol és az argentin nemzeti csapat kapusáról. Ám ha minden rendben van és nincsenek gondjaink, Sergio kezd a fináléban” – mondta Mourinho, aki arra is kitért, másik kapuvédője, David de Gea mit gondol erről a döntésről.

„Szerintem ez a döntés a korrekt, s David elfogadja ezt. Különösen úgy, hogy már ő is játszott Európa-liga mérkőzéseket a szezonban. Ha nyerünk, ő is nyer” – vélekedett a portugál menedzser.

De Gea három, Romero 11 Európa-liga mérkőzésen védte az MU kapuját a jelenleg is futó szezonban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik