El: Nikolics szerint a fegyelmezettség és stabilitás a kulcs

Vágólapra másolva!
2018.11.28. 19:57
null
Marko Nikolics szerint nincs felemelőbb annál, mint jelentős célokért küzdeni (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulóját rendezik meg csütörtökön, a Vidi FC a BATE Boriszov otthonában lép pályára. A fehérvári csapat azzal a tudattal futhat ki a gyepre, hogy ha nyer, továbbjut a csoportjából.



A SÍPSZÓ VARÁZSA

Loic Nego, a Vidi középpályása

„Mindegy, hogy a bajnokságban, a Magyar Kupában, vagy az Európa-ligában játszunk, számomra minden mérkőzés ugyanolyan fontos. Ha mindent úgy teszünk, ahogy a szakmai stáb kéri tőlünk, lesz esélyünk arra, hogy megnyerjük a meccset. Kemény időszakot élünk, szinte minden héten két meccsen lépünk pályára, valamelyest fáradtak is vagyunk, de amikor felhangzik a kezdő sípszó, ez már nem számít. Onnantól fogva csak az vezérel minket, hogy nyerjünk!”

– Elérkeztek az utolsó előtti csoportmeccshez…
Egyben az eddigi legfontosabb mérkőzésünkhöz – szögezte le Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője a csütörtöki összecsapással kapcsolatban. – Sokan arról beszélnek, ha nyerünk, továbbjutunk, de emlékeztetnék mindenkit, hogy a BATE nagyon erős csapat. Nemcsak Fehéroroszországban számít annak, hanem Európában is. Hatalmas tapasztalattal bír a nemzetközi porondon, ennek is tulajdonítható, hogy Budapesten legyőzött minket.

Eltelt azóta két hónap, a Vidi csoportmásodikként érkezett Fehéroroszországba. Az egyik helyi kolléga csodálkozott azon, hogyan tudta kétszer is legyőzni a PAOK-ot…
Ami a görögök ellen történt, már történelem – nem foglalkozunk vele. Habár annyit mégis megjegyeznék, hogy ugyan a Chelsea-től kikaptunk, remekül futballoztunk Londonban is. Csakúgy, mint a BATE legutóbb a Chelsea ellen. Természetesen megnéztem annak a mérkőzésnek a felvételét, és azt kell mondanom, a fehéroroszoknak hatalmas pechjük volt, hogy vereséget szenvedtek. Az ő teljesítményük is azt mutatja, hogy a futballban nem a nevek számítanak.

A HAZAI PÁLYA ELŐNYE

A BATE Boriszov vezetőedzője, Aljakszej Baga a…

…Vidiről: „Nem mondanám, hogy a magyar csapat sokat változott a legutóbbi mérkőzésünkhöz képest. A PAOK elleni mindkét meccsen kiválóan védekezett, miközben veszélyes ellentámadásokat vezetett. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogyan áll fel, de azt szem előtt tartjuk, hogy nemzetközi szinten is rutinosnak számító labdarúgókat vonultat fel.”

az időjárásról: „Nem törődünk azzal, milyen hideg lesz. Játszottunk már mínusz tizenhárom fokban is! A pálya jó lesz, ez a lényeg. Sok minden befolyásolhatja a mérkőzést, de mi nem a körülményekkel akarunk foglalkozni, hanem azzal, hogy jól futballozzunk. Lesznek hiányzóink is, ám a keretünkben akadnak olyanok, akik helyettesíthetik őket. Jóllehet arra csak a mérkőzés ad választ, hogy mennyire tudjuk pótolni a sérültjeinket.”

az esélyekről: „Óriási motiváció dolgozik bennünk. Hazai pályán játszhatunk, a szurkolók velünk lesznek, nem lehet más célunk, mint másodszor is legyőzni a Vidit!”

A téttel mekkora nyomás párosul?
Semekkora. Aki teherként éli meg, hogy nagyot alkothat, rossz úton jár. Nincs annál felemelőbb, mint jelentős célokért küzdeni! Miután elkészült a sorsolás, sokan úgy vélték, ennek a csoportnak mi leszünk a „díszletei”, esélytelenként kezeltek minket. Mi azonban másképp gondoltuk – ezért is állunk most hat ponttal. Ha valaki jól ismeri ezt a csapatot, az én vagyok, úgyhogy elhihetik nekem: már-már hihetetlen dolgokra képes! Egy lépésre vagyunk a továbbjutástól, ha kellőképpen fegyelmezettek és stabilak leszünk, elérhetjük, amire vágyunk.

Nem bánja, hogy a mérkőzés előtt nem tesztelhették a Boriszov Arenát?
Azért nem, mert ha az edzésre is elutaztunk volna Boriszovba, az három órát elvett volna az életünkből. Mivel szüntelen úton vagyunk, úgy ítéltük meg, célszerűbb, ha azt a három órát pihenéssel tölti a csapat. A mai világban ugyanakkor nem nehéz információt gyűjteni, így tisztában vagyunk azzal, hogy csütörtök este kiváló pálya vár ránk. A hidegre sem fogunk semmit, végtére is Magyarországon sem volt meleg az elmúlt napokban… Szóval nem a mentségeket keressük, hanem azt, hogy győzhetjük le a BATE-t. Ezek a srácok már messze túlteljesítették, amit vártak tőlük, ezért iszonyú büszke vagyok rájuk. És ha még megtennénk azt az utolsó lépést is…

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
L-CSOPORT

18.55: BATE Boriszov (fehérorosz)–Vidi FC (Tv: Sport1)
21.00: Chelsea (angol)–PAOK (görög) (Tv: Digi Sport1)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 4
4
6–1 +5 12
2. Vidi FC 4
2
2 3–3 0
6
3. PAOK 4
1
3
4–5 –1
3
4. BATE Boriszov 4
1 3
4–8 –4 3
Nincs meleg Fehéroroszországban (Fotó: Szabó Miklós)
Nincs meleg Fehéroroszországban (Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik