El: Nem könnyű talpra állni ilyen vereség után – Haratin

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.04. 08:31
null
A Ferencváros játékosai tudják, talpra kell állniuk a Ludogorec elleni vereség után (Fotó: Török Attila)
Ihor Haratin csak a szurkolóknak tudott örülni, Tokmac Nguen a kihagyott helyzetek miatt kesergett, Dibusz Dénes pedig úgy érezte magát, mint a Dinamo Zagreb elleni vereség után.

Marcel Heister az oldalvonal mellett a földre rogyott, Dibusz Dénes lehajtott fejjel, kulacsából kortyolgatva sétált a társak felé, míg néhányan az ellenfél játékosainak gratuláltak. Végül a zöld-fehér labdarúgók egymás mellé felsorakozva köszönték meg a szurkolók biztatását, aztán lehajtott fejjel elindultak az öltöző felé.

Amikor áthaladtak az interjúkészítésre kijelölt folyosón, az arcukra volt írva a csalódottság.

„Nehéz ilyenkor megszólalni, mindenesetre köszönöm a szurkolóknak, hogy a mutatott játék és a végeredmény ellenére is kitartottak mellettünk – sóhajtott nagyot Ihor Haratin, a Ferencváros középpályása. – Ha úgy futballoztunk volna, ahogy ők buzdítottak minket, más eredmény születik, de sajnos gyenge napot fogtunk ki. Nagyon rosszul kezdtünk, az első kapott gól után futnunk kellett az eredmény után, ám ezúttal semmi sem sikerült. A félidőben Szerhij Rebrov azt kérte tőlünk, bízzunk magunkban, és higgyük el, hogy megfordíthatjuk a meccset. Ezzel a hozzáállással futottunk ki a folytatásra, a második félidő elején több helyzetünk volt, mint a Ludogorecnek, mégis az ellenfél szerzett gólt. A nyári Bajnokok Ligája-selejtezőben talán a bolgároknak volt több lehetőségük, és mi jutottunk tovább, most ők szereztek gólt akkor, amikor talán ismét nyílt lehetett volna a mérkőzés – de ilyen a futball. Nem könnyű talpra állni ilyen vereség után, ugyanakkor nincs más választásunk.”

A második félidő elején Tokmac Nguen állt legközelebb a gólhoz, többször is megcélozta a bal sarkot, ám Plamen Iliev eszén nem tudott túljárni, a bolgárok kapusa egyszer bravúrral védte a támadó lövését.

„A félidőben nem kellett motivációs beszédet tartani, mindannyian tudtuk, hogy a piros lap után még lehet esélyünk – mondta a kenyai származású norvég labdarúgó. – Ha a második félidő elején az egyik lövésem beakad, másként alakult volna a folytatás, de a bolgárok kapusa remek napot fogott ki, nem tudtuk szorossá tenni a találkozót. Lélektanilag a legrosszabb időszakban kaptuk a harmadik gólt, akkor talált be az ellenfél, amikor a játék képe alapján mi álltunk közelebb a gólhoz. Próbálunk minél hamarabb túllépni ezen a meccsen, ilyenkor elsősorban lelkileg nehéz összeszednünk magunkat. A Ludogorec nem lepett meg minket, nem volt olyan eleme a játékának, amelyre ne készültünk volna fel, de el kell ismerni, csütörtök este a vendégcsapat jobban futballozott nálunk.”

Csapattársaihoz hasonlóan Dibusz Dénes is csalódottságot érzett.

„Elemeznünk kell a történteket, nem értem, hogy fordulhat elő, hogy egyszer sem érünk a labdához, és máris vezet az ellenfél – szomorkodott a Ferencváros kapusa. – Hasonló érzések kavarognak bennem, mint a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtező visszavágója után. Akkor is nagyon készültünk, szerettünk volna jó eredményt elérni, de ahogy azon az estén, ezúttal is súlyos vereségről kell beszélnünk. Most fáj ez a pofon, be kell látni, mi még csak most tanuljuk, hogyan kellene ezen a szinten futballozni. Olyan játékhelyzetekkel találkozunk, amelyekkel hétvégente nem, ezekből építkeznünk kell. Éppen azért kellenek az ilyen meccsek, hogy tanuljunk a hibákból, és ne kelljen megint tizenöt évet várni a következő csoportkörös szereplésre a nemzetközi porondon.”

A két gólt szerző Rafael Forster érthetően elégedetten sétált ki a csapatbuszhoz.

„Bár a végeredmény sima győzelmet mutat, nem volt könnyű mérkőzés – mondta az interjúfolyosón a bolgárok brazil hátvédje. – A csapatunk sokat változott a nyári BL-selejtező óta, alaposan felkészültünk a Fradiból, és ez most eredményre vezetett. A sikerünk értékét éppen az növeli, hogy erős ellenfelet győztünk le.”

EURÓPA-LIGA 2019–2020
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
H-CSOPORT

FERENCVÁROS–LUDOGOREC (bolgár) 0–3 (0–2)
Budapest, Groupama Aréna. 16 133 néző. Vezette: Frankowski (lengyel).
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Heister – Sigér (Szihnyevics, 73.), Haratin – Zubkov (Varga R., 80.), Nguen, Isael – Boli (Skvarka, 73.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
LUDOGOREC: Iliev – Cicinho (Ikoko 69.), Grigore, Forster, Negyalkov – Badji, Anicet – Lukoki (Góralski, 57.), Marcelinho (Moti, a szünetben), Wanderson – Keserü. Vezetőedző: Sztaniszlav Gencsev
Gólszerző: Lukoki (1.), Forster (40., 64.)
Kiállítva: Grigore (43.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
CSZKA Moszkva (orosz)–Espanyol (spanyol) 0–2

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ludogorec 2 2 8–1 +7 6
2. Espanyol 2 1 1 3–1 +2 4
3. FERENCVÁROS 2 1 1 1–4 –3 1
4. CSZKA Moszkva 2 2 1–7 –6 0

A mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE (összefoglaló), MICHELLER SZILVIA, TUMBÁSZ HÉDI, TÖRÖK ATTILA, FÖLDI IMRE (fotó), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

H-CSOPORT
1. forduló: szeptember 19.
Espanyol (spanyol)–Ferencváros 1–1

Ludogorec (bolgár)–CSZKA Moszkva (orosz) 5–1
2. forduló: október 3.
Ferencváros–Ludogorec (bolgár) 0–3
CSZKA Moszkva (orosz)–Espanyol (spanyol) 0–2
3. forduló: október 24.
18.55:
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros
18.55: Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol)
4. forduló: november 7.
21.00:
Ferencváros–CSZKA Moszkva (orosz)
21.00: Espanyol (spanyol)–Ludogorec (bolgár)
5. forduló: november 28.
18.55:
Ferencváros–Espanyol (spanyol)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár)
6. forduló: december 12.
21.00:
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik