El: a legjobb középpályásai nélkül jön a Fradi ellenfele

Vágólapra másolva!
2014.07.22. 18:57
A teljes kezdő középpályássora nélkül utazik a HNK Rijeka Budapestre a Ferencváros elleni labdarúgó Európa-liga-selejtezőre, a párharc visszavágójára – írja a horvát Novi list című lap, a brazil Moises minapi sérülésére utalva.

Moises végigjátszotta a Fradi elleni, a Rijeka 1–0-s győzelmét hozó első mérkőzést, ám az NK Zagreb elleni szombati bajnokin (a Rijeka 3–1-re nyert) nem sokkal a becserélése után olyan térdsérülést szedett össze, ami hetekre távol tartja a pályától.

Mate Males még a tavasszal sérült meg, az ifjú Ivan Mocinic a vb-felkészülés során dőlt ki, azaz a Matjaz Kek vezetőedző által ideálisnak tartott rijekai középpályássorból senki sem léphet pályára a Ferencváros elleni csütörtöki mérkőzésen. A potenciális helyettesek – például Damir Zlomisic – korábbi sérüléseik miatt nincsenek csúcsformában, míg a nyáron igazolt Darijo Canadiját nem nevezték az Európa-ligára.

„Ez az, amire korábban felhívtam a figyelmet – emelte fel a mutatóujját Kek, aki szerint a tavaszihoz képest sokkal rövidebb csapata kispadja. – Papíron huszonöt játékosom van, csakhogy akad közöttük olyan, aki tegnapelőtt érkezett, van, aki két hete, és korántsem mindegy, ki mikor kapcsolódik be a felkészülésbe, illeszkedik be a játékrendszerünkbe."

A vezetőedző ugyanakkor megnyugtatott mindenkit: noha csak egy igazi edzésnapjuk maradt a Fradi elleni meccsig, „megvannak az elgondolásai" a csütörtöki találkozóra, arra, hogyan fékezze le a gyaníthatóan nagy elánnal kezdő magyar csapatot – akár egy plusz szűrővel a védelem és a középpályássor között.

„Úgy kell nekimennünk a meccsnek, mintha az összesítésben nulla–nullára állnánk. Nagyon harcosan kell futballoznunk, mert biztos vagyok benne, hogy ellenfelünk erőből akarja majd megoldani a rá váró feladatot. Erre nekünk alaposan fel kell készülnünk – mondta az edző. – Nyugodtan, magabiztosan, bátran kell futballoznunk, nem szabad meghátrálnunk a párharcoktól. Ami a hazai bajnokságban még korrigálható, azt az európai kupákban már bünteti az ellenfél. "

Kek utóbbi mondatában az NK Zagreb elleni bajnoki első 50 percére célzott, amikor szerinte nem minden játékosa összpontosított kellőképpen – az ellenfél vezetett is –, és bár a fordításért megdicsérte embereit, egyértelműsítette: ennél még az idény elején is több kell.

„Vannak játékosaim, akik az alapozás miatt fáradtságra panaszkodnak, de én ezt nem fogadom el – dohogott Kek. – Azt gondoltam, hogy az elmúlt négy-öt hét közös munka során mindenki számára világossá vált, mi a feladata, mik az elvárásaink, de úgy látom, ez az idő nem volt elegendő erre. "

A Ferencváros–Rijeka El-visszavágó csütörtök este 20.30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik