El: László Csaba örül, hogy rácáfoltak a Vojvodina edzőjére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 22:57
Az MTK labdarúgócsapatát irányító László Csaba szerint közelebb álltak a győzelemhez, mint a Vojvodina az Európa-liga első selejtezőkörének első mérkőzésén (0–0).

„Az ellenfélnek a végén volt egy nagy helyzete, nekünk Varga Szabi és Torghelle Sanyi révén volt két lehetőségünk – mondta László Csaba az MTVA-nak. – Volt néhány kétes ítélet, amelyen vitatkozhatnánk, gondolok itt például arra, amikor Sanyi labdaszerzés után egyedül megindult. Nemzetközi szinten ezeket a helyzeteket ki kell használni, Sanyinak és Varga Szabinak is, ebben jobbnak kell lennünk. Hullámzó, dinamikus mérkőzés volt. Mindkét csapat próbált győzelemre játszani, a szerbek a kontráikkal, amiben nagyon jók. A végére mindkét fél elfáradt, főleg a mi középpályásaink és Torghelle. Éreztem, hogy az utolsó percekben bele kell nyúlnom a mérkőzésbe, beküldtem a kis Schrammelt, egyszer jól el is ment a szélen. Összességében elégedett vagyok a mérkőzéssel, mert a szerb edző azt mondta, hogy simán győznek kettő–nullára, és nekik csak ez az elfogadható, de szerintem inkább mi álltunk közelebb a győzelemhez. A visszavágó nehéz lesz, de reményeim szerint azon sem kapunk gólt.” László Csaba az MTVA-nak. – Volt néhány kétes ítélet, amelyen vitatkozhatnánk, gondolok itt például arra, amikor Sanyi labdaszerzés után egyedül megindult. Nemzetközi szinten ezeket a helyzeteket ki kell használni, Sanyinak és Varga Szabinak is, ebben jobbnak kell lennünk. Hullámzó, dinamikus mérkőzés volt. Mindkét csapat próbált győzelemre játszani, a szerbek a kontráikkal, amiben nagyon jók. A végére mindkét fél elfáradt, főleg a mi középpályásaink és Torghelle. Éreztem, hogy az utolsó percekben bele kell nyúlnom a mérkőzésbe, beküldtem a kis Schrammelt, egyszer jól el is ment a szélen. Összességében elégedett vagyok a mérkőzéssel, mert a szerb edző azt mondta, hogy simán győznek kettő–nullára, és nekik csak ez az elfogadható, de szerintem inkább mi álltunk közelebb a győzelemhez. A visszavágó nehéz lesz, de reményeim szerint azon sem kapunk gólt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik