El: „Elnézve a Fehérvárt, inkább a Reimsszel játszanánk”

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.09.30. 20:13
null
Philippe Montanier most már inkább a Stade de Reimsszel játszana (Fotó: AFP)
Csütörtökön az Európa-liga csoportköre lesz a tét a Mol Fehérvár és a Standard Liege összecsapásán. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a belgák vezetőedzője, Philippe Montanier elmondta, nem akartak a Stade de Reimsszel játszani, de most már inkább őket választanák. 

 

„Tudjuk, hogy a Fehérvár nagy múltú klub, amely remek eredményeket ért el korábban a nemzetközi kupákban.A selejtezőben az eddigi ellenfeleink közül nekik van a legnagyobb tapasztalatuk az európai kupaporondon– mondta Philippe Montanier, a Standard Liege vezetőedzője, a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón. Korábban azt mondtam, hogy nem akarjuk a Stade de Reimset kapni, de miután kielemeztük a Fehérvár játékát, inkább a francia csapattal játszanánk. A magyar együttesben technikás, dinamikus, jó küzdőszellemű játékosok futballoznak, megérdemelték a továbbjutást a Reims ellen. Többnyire a védekezésre helyezik a hangsúlyt, viszont nagyon agresszívan támadnak le, és ha labdát szereznek, akkor nagyon gyors ellentámadásokat vezetnek. Az biztos, hogy jobban kell játszanunk, mint a korábbi két meccsünkön. Nem volt rossz, de nem lesz elég a Fehérvár ellen. Támadásban és védekezésben is hatékonyabbnak kell lennünk, hogy megnyerjük a párharcot.”

Mehdi Carcela, a Standard Liege középpályása így látja az esélyeiket:

„Jó csapat ellen játszunk, ezért nehéz meccsre számítok, de mindent megteszünk a továbbjutásért. Nagy nyomásra számítok, hiszen egy mérkőzésen bármi megtörténhet, de személy szerint én szeretem is az ilyen találkozókat. A csapat nagyon motivált, hogy bejusson a csoportkörbe, ez az elvárás a klubtól is, és én is magabiztosan várom a párharcot. Normál esetben előny lenne a hazai pálya, de a szurkolók nélkül ez nem számít annyit. Nem azt mondom, hogy mi vagyunk az esélyesek, de meg akarjuk mutatni, hogy miért tartanak annak minket.”

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR (4. FORDULÓ)

NEM BAJNOKI ÁG
Csütörtök, 20.00:Standard Liege (belga)–MOL FEHÉRVÁR FC(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik