El-döntő: egy szurkolót átvertek, újabb botrány Bakiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.29. 14:14
Az egyik Arsenal-szurkoló Twitteren osztotta meg, hogy milyen szállodai szobát kapott azok után, hogy előre lefoglalta azt. A probléma az volt, hogy mielőtt fizetett volna érte az adott oldalon, jó állapotú fürdőszoba szerepelt a képeken, ez viszont nem tükrözte a valóságot.

Az Arsenal és a Chelsea szurkolói az elmúlt hetekben már hangot adtak nemtetszésüknek, az El-döntő helyszínével kapcsolatban. Bakiba közel sem egyszerű eljutni Londonból, ráadásul irreálisan kevés jegyet kaptak az angol szurkolók, amelyből néhány ezret inkább el is adtak.

Az azeri főváros megítélését nem fogja javítani a legutóbbi eset sem. Az egyik Arsenal-drukker a döntő előtti hetekben foglalta le szállását, amelynek fürdőszobájáról felújított képek voltak láthatóak. Amint megérkezett szembesülnie kellett vele, hogy átverték, mivel egyáltalán nem olyan volt a helyiség, mint a szálloda internetes oldalán.

„Lefoglaltam a szállást Bakiban. Az első két képen láthatóak az oldalra feltöltött fotók a fürdőszobáról. Az utolsó pedig az, amivel most találkoztam. Volt már ennél rosszabb El-szervezés?” – írta Twitteren, a szurkoló.

 




 

 




 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik