El: Beszéljen inkább a csapat játéka! – M. Nikolics

Vágólapra másolva!
2017.07.27. 15:46
A labdarúgó Európa-liga harmadik selejtezőkörének első meccsén a Girondins Bordeaux ellen lép pályára a Videoton csütörtök este. A székesfehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolics a találkozóval kapcsolatos gondolatait osztotta meg a vidi.hu oldalon.

„Azt hiszem, kár lenne tagadni, hogy a Girondins az esélyese a párharcnak, ám az biztos, hogy éles futballt láthatnak majd tőlünk. Nem kívánom címkézni a játékunkat, nem mondom, hogy védekező vagy támadó Vidit láthatnak a szurkolók, de azért jöttünk, hogy jó eredményt érjünk el. Nem szeretnék sokat beszélni a meccs előtt, „beszéljen” inkább a csapat játéka a pályán. Egységesnek kell lennünk az első perctől az utolsóig, meg kell becsülnünk a labdát, amikor nálunk van, figyelnünk a befejezésekre, szervezetten játszanunk és védekeznünk, valamint persze ügyelnünk kell a pontrúgásokra is. Igaz, hogy a Girondins-nek ez lesz az első tétmérkőzése, nem hiszem azonban, hogy ez előny lehet számunkra, hiszen mi háromnaponta léptünk pályára az elmúlt időszakban, és nem rotáltuk olyan nagy számban a játékosokat. Viszont legalább a bordeaux-i időjárás minden tekintetben ideális a jó focihoz, emiatt is jó ritmusú találkozóra számítok csütörtök este” – mondta Marko Nikolics.

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

20.30: Girondins Bordeaux (francia)–Videoton FC (Tv: Duna World)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik