El: az azeriek annyival a meccs előtt érkeznek, mint az odavágón az Újpest

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2018.07.16. 08:59
null
Litauszkiéknak rossz emlékeik maradtak a Bakiban rendezett El-meccsről (Fotó: ujpőestfc.hu)
Néhány napja az Újpest FC csapatkapitánya, Litauszki Róbert mesélt arról a Nemzeti Sportnak, milyen viszontagságos utazásban volt részük a Neftci elleni El-selejtezőt megelőzően, ami miatt a kései érkezés után a meccs előtti napon edzeni sem tudtak Bakiban. Az első mérkőzést 3–1-re megnyerő azeriek nagyjából ugyanennyivel a visszavágó előtt érkeznek Magyarországra.

 

A Megyeri úton – Litauszki Róbert csapatkapitány nyilatkozata után – a lila-fehér együttes nehézkes utazása szolgáltatta a legfőbb beszédtémát. A csütörtöki győzelem után péntekre szabadnapot kaptak az azeri játékosok, szombaton és vasárnap aztán ismét munkába álltak. De nem repülnek Budapestre a hét elején. A Nefci csapatát szállító gép 07. 18-án (szerdán) 16:50-kor landol a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

„Az első meccsen remekül játszottunk – mondta a Neftcit irányító Roberto Bordin. – Hátrányban sem adtuk fel, és bár a góljainkhoz szerencse is kellett, a harmadik gólt a hosszabbításban szereztük, ami azt mutatja, hogy az utolsó percig hajtottunk a lehető legjobb eredményért. Elszánt játékosokat ígérhetek a visszavágóra is.”

Az azeri együttes keretéből egy labdarúgó nem utazik Budapestre: Namik Alaskarov térdsérülést szenvedett, egy hónapot kell kihagynia.

A MAGYAR KUPACSAPATOK E HETI PROGRAMJA

BL, 1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
Július 17., kedd
20.15,
Felcsút: Mol Vidi FC–Dudelange (luxemburgi) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 1–1

El, 1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
Július 17., kedd

18.00: Honvéd–Rabotnicski (macedón) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 1–2
Július 19., csütörtök
19.00: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Ferencváros
(Tv: Duna World)
Az első mérkőzésen: 1–1
21.00: Újpest–Neftci PFK (azeri) (Tv: Duna World)
Az első mérkőzésen: 1–3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik