El: a Vojvodina már a meccs elején bevenné az MTK kapuját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.09. 14:43
Az MTK Európa-liga-ellenfele, a Vojvodina már a találkozó elejétől fogva agresszíven kíván fellépni, és a lehető leghamarabb bevenné a magyar együttes kapuját. Mint ismert, a két csapat budapesti mérkőzésén nem született gól.

„A döntetlent követően optimisták lehetünk. Sajnos az első mérkőzésen nem találtunk be, ezért már a visszavágó elején nagyon oda kell figyelnünk, főleg a védekezésre. Nem kaphatunk gólt, mert azzal az ellenfelünk nagy előnybe kerülhet. Természetesen az elsődleges célunk a továbbjutás, ehhez pedig az első perctől kezdve agresszívan kell játszanunk. Mindenkinek alá kell vetnie magát a csapat érdekeinek, így ejthetjük ki az MTK-t” – mondta Darko Puskarics.

„Az első összecsapáson jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a riválisunk, ugyanakkor a legfontosabb, hogy ne becsüljük alá ellenfelünket, mert tapasztalt gárdáról van szó, amely büntet minden hibát. Hiszek magamban és a csapattársaimban, hogy a szurkolók segítségével bejutunk a következő körbe – tette hozzá a fáradhatatlan középpályás.

„A magyaroknak nagyon jó csapatuk van, számos kiváló futballistával, de nem foglalkozom velük túl sokat. A saját pályánkon a saját játékunkat kell játszanunk. A legfontosabb, hogy haladéktalanul támadásba kell lendülnünk azzal a céllal, hogy előnybe kerüljünk, amilyen hamar csak lehet, ez megkönnyítené a továbbjutásunkat” – mondta ezt már a védő Jovica Vaszilics.

A VOJVODINA–MTK EL-VISSZAVÁGÓRÓL ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁST OLVASHAT A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!
Darko Puskarics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik