El: a gólkirály Falcao elérte célját, Diego álommérkőzést vívott

Vágólapra másolva!
2012.05.09. 22:58
Címkék
Madridi siker a belháborúban: az Atlético Madrid 2010-et követően az idén is megnyerte a labdarúgó Európa-ligát, miután a döntőben Radamel Falcao két, illetve Diego egy góljával 3–0-ra legyőzte az Athletic Bilbaót.

„Azért jöttem az Atléticóba, hogy nagy győzelmeket arassak – így a mérkőzés hőse, a sorozat gólkirálya, Falcao a lefújás után. – Köszönöm Istennek a lehetőséget, hogy pályára léphettem ott, ahol csak kevés más játékos. Köszönetet kell mondanom csapattársaimnak, edzőimnek és Kolumbiában élő családomnak, valamint feleségemnek. Értük, no és az összes Atlético-fanért tettem ma mindent!"Falcao a lefújás után. – Köszönöm Istennek a lehetőséget, hogy pályára léphettem ott, ahol csak kevés más játékos. Köszönetet kell mondanom csapattársaimnak, edzőimnek és Kolumbiában élő családomnak, valamint feleségemnek. Értük, no és az összes Atlético-fanért tettem ma mindent!"

„Kemény mérkőzés volt, de elképesztően jól futballoztunk – így a sorozat asszisztkirálya, a brazil Diego. – Szinte tökéletesek voltunk ma este, pedig nagyszerű ellenféllel találkoztunk. Álom volt a mérkőzés, elképesztő érzés az itt elért győzelem, köszönet érte Istennek."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik