El: A Ferencváros készen áll a csoportkörre – Orosz Pál

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2022.08.29. 22:10
null
Orosz Pál szerint bírni fogja a kettős terhelést az FTC (Fotó: Földi Imre, archív)
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint a Ferencváros készen áll az Európa-liga jövő héten kezdődő csoportkörére, melyben a magyar bajnok célja, hogy továbbjusson és tavasszal is szerepelhessen a nemzetközi porondon.

 

A sportvezető az M1 aktuális csatornán hétfő este óriási dolognak nevezte, hogy sorozatban negyedik alkalommal jutott csoportkörbe az együttes. Úgy véli, ez komoly visszajelzés számukra, hogy jó munka folyik a klubnál. Ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a csoportkörbe kerülések és a sorozatos bajnoki címek után új célt tűztek ki maguk elé: „mégpedig azt, hogy szeretnénk megélni a tavaszt”.

Orosz Pál
érdekesnek nevezte a Ferencváros csoportját, melyben nincs igazi sztárcsapat. Hozzátette ugyanakkor, hogy az AS Monaco kifejezetten jó nevű és a hétvégén döntetlent játszott a Paris Saint-Germainnel a francia bajnokságban.

„Ott van még a Crvena zvezda és a Trabzonspor. Mindegyik tradicionálisan nagyon erős kerettel rendelkező csapat” – emelte ki a vezérigazgató. – „Most már nem a negyedik kalapban voltunk a sorsolásnál, hanem a harmadik kalapban és a negyedikből húzták ki a török bajnokot nekünk, tehát lehetett volna egy kicsit nagyobb szerencsénk talán, de készen állunk. Nyilvánvalóan ez egy nehéz megmérettetés-sorozat lesz, de úgy gondolom, hogy felkészültünk.”

A kettős terhelést szerinte bírni fogja az FTC, mert bő a kerete, a megfelelő játékosállomány mellett pedig a szakmai stáb felkészült szakemberekből áll.

Orosz Pál hangsúlyozta a ferencvárosi szurkolók szerepét. Arra számít, hogy Törökországban és Belgrádban óriási lesz a hangulat, de szerinte a Groupama Arénában is. Mint mondta, a jegyeladási adatokról egyelőre nincs információja, azt viszont tudja, hogy nagy az érdeklődés a hazai találkozókra és szinte biztosan telt ház előtt fogadja majd vendégeit a zöld-fehér együttes.

Az FTC a Trabzonsport látja vendégül az Európa-liga első fordulóban jövő csütörtökön 21 órakor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik