El: „A Beitar megölte a játékunkat a sajátjával” − Oenning

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.07. 07:52
null
Michael Oenning szerint sokat tanulhatnak ebből a párharcból (Fotó: Földi Imre)
A Vasas vezetőedzője, Michael Oenning szerint csapata játékából hiányzott az átütőerő, a támadások utolsó passzai rendre nem sikerültek, és a rossz védekezés is hozzájárult a Beitar Jeruzsálemtől elszenvedett 3−0-s vereséghez. Saron Mimer, az izraeliek vezetőedzője abban látta a siker titkát, hogy szervezettebben és mentálisan sokkal felkészültebben léptek pályára, mint az első mérkőzésen. Murka Benedek szerint a Vasas fiatal játékosai sokat tanulhattak a párharcból. 

„Bár jól kezdtük a mérkőzést, kulcsmomentumnak bizonyult, hogy összehoztunk egy szerencsétlen tizenegyest – kezdte az értékelést Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője. − Ezt Nagy Gergő védte, aztán szöglethelyzetből kaptunk egy még szerencsétlenebb gólt. Ez a szituáció a folytatásban benne maradt a fejekben, márpedig a nemzetközi mérkőzések legtöbbször fejben dőlnek el.”

A szünetben megpróbált minden lehetőséget kihasználni, hiszen ekkor még hozható volt a mérkőzés, de a pályán nem sikerült elérniük, amit szerettek volna.

„A Beitar nagyon rutinosan, okosan játszotta a saját játékát, amivel megölte a miénket. Sajnálom, hogy a fiatal, sikeréhes csapat az erőfeszítései ellenére nem érte el a célját. Innentől kezdve arra kell koncentrálnunk, hogy jól kezdjük a bajnokságot és minél jobb eredményt érjünk el. Ebből a párharcból sokat tanulhatunk, amit a jövőben kamatoztathatunk a pályán.”

A vezetőedző hiányolta az átütőerőt, elmondta, néhány akciónál az utolsó passz hiányzott, többször a védekezés volt rossz. Ezután arról beszélt, hogy természetesen hiányzott a sérüléssel bajlódó Berecz Zsombor játéka, ahogy Gál Bálinté is, de bízott azokban a játékosokban, akiket pályára küldött. Kitért arra is, hogy a Beitar játéka nem okozott meglepetést, és ha a Vasas a mérkőzés elején vezetést szerez, akkor véleménye szerint másképpen alakult volna a találkozó.

Saron Mimer, a Beitar vezetőedzője ebben látta csapata sikerét:

„Sokkal szervezettebbek voltunk, mentálisan jobban felkészültünk a mérkőzésre, jobban is játszottunk. Erőt adott, hogy az első meccsen az utolsó percekben tudtunk fordítani, tulajdonképpen ennek köszönhető a győzelmünk.”

A mérkőzés után az NSO TV stábjának Murka Benedek nyilatkozott:


A sajtótájékoztató

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik