Ekl: A Bodö trénere rátámadt a kapusedzőnkre – Pellegrini

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.08. 14:02
null
Lorenzo Pellegrini (jobbra) ugyan betalált, mégsem örülhetett a mérkőzés végén (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Bodö/Glimt otthon legyőzte az AS Romát az Európa-konferencialiga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A találkozót követően a vendégek csapakapitánya, Lorenzo Pellegrini nyilatkozott az olasz Sky Sportsnak.

2–1-re legyőzte a norvég Bodö/Glimt az AS Romát az Európa-konferencialiga negyeddöntőjének csütörtöki játéknapján. A mérkőzés után kisebb kakaskodás tört ki, a vendégek csapatkapitánya a norvégok vezetőedzőjét, Kjetil Knutsent azzal vádolta, hogy rátámadt az olaszok edzői stábjának egyik tagjára.

„Igazán kellemetlen dolog történt. Knutsen mondott valamit az edzőnknek, majd rárontott. Sajnálom, mivel tisztelettel érkeztünk ide, de az ilyen cselekvések nemcsak a Romát, hanem a sorozatot is sértik” – mondta Pellegrini a lefújás útán.

Olasz beszámolók szerint a norvég hatóságok Knutsent és Santost, a Roma kapusedzőjét kikérdezték a történtekkel kapcsolatban. Pellegrini nyilatkozatával ellentétben a norvég VG arról ír, hogy valaki az olaszok edzői stábjában konfrontálódott Knutsennel a mérkőzést követően.

A norvég edző a sajtótájékoztatón a Roma kispadját kritizálta. „A segédedző volt az, aki úgy viselkedett, mint egy bolond. Rám tört a meccs előtt, majd sértegetett végig. Ilyesfajta viselkedést még sosem tapasztaltam mérkőzés során.”

A két csapat legközelebb április 14-én csap össze, az olaszoknak a Stadio Olimpicóban kell ledolgozniuk a hátrányukat.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Bodö/Glimt (norvég)–AS Roma (olasz) 2–1 (Saltnes 56., Vetlesen 89., ill. Lorenzo Pellegrini 43.)
Olympique Marseille (francia)–PAOK (görög) 2–1 (Gerson 13., Payet 45., ill. el-Kadduri 48.)
Leicester City (angol)–PSV Eindhoven (holland) 0–0
Feyenoord (holland)–Slavia Praha (cseh) 3–3 (Sinisterra 10., Senesi 74., Kökcü 86.,ill. Olayinka 41., Sor 67., I. Traoré 90+5.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik