DVSC: fél évig rólunk szól a magyar futball - Bernáth Csaba

Vágólapra másolva!
2010.09.01. 11:59
Bernáth Csaba, a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának kapitánya már hétfő este értesült arról, hogy az UEFA elutasítja a Liteksz óvását – azért a hivatalos döntést meghallva alaposan megkönnyebbült. A jobbhátvéd úgy véli, fél évig megint a Loki kerül az érdeklődés középpontjába.

„Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy számunkra kedvező döntés született, én szinte végig ebben bíztam – nyilatkozta a Naplónak Bernáth Csaba. – Hétfő este már hallottam róla, de senkivel nem oszthattam meg az örömömet, hiszen nem volt még hivatalos a döntés, ám kedden délelőtt Szilágyi Sándor cégvezető fölhívott, hogy most már biztos. Az elmúlt napokban is optimista voltam, mert nem tudtam elképzelni, hogy az UEFA ne a sportot helyezze előtérbe, és ne a pályán elért eredményt hagyja jóvá. Igazságtalan lett volna, ha annak ellenére, hogy kétszer is legyőztük a Litekszet, a bolgárok jutottak volna tovább."nyilatkozta a Naplónak Bernáth Csaba. – Hétfő este már hallottam róla, de senkivel nem oszthattam meg az örömömet, hiszen nem volt még hivatalos a döntés, ám kedden délelőtt Szilágyi Sándor cégvezető fölhívott, hogy most már biztos. Az elmúlt napokban is optimista voltam, mert nem tudtam elképzelni, hogy az UEFA ne a sportot helyezze előtérbe, és ne a pályán elért eredményt hagyja jóvá. Igazságtalan lett volna, ha annak ellenére, hogy kétszer is legyőztük a Litekszet, a bolgárok jutottak volna tovább."

„Mindegyik meccs hatalmas élmény lesz, ebben biztos vagyok. Ahogyan tavaly a BL-ben, itt sincsenek vérmes reményeink a továbbjutásra – papíron, persze. Most fél évig ismét rólunk szól majd a magyar futball, ez pedig igen komoly siker. Ha emellett pontot, vagy pontokat tudnánk szerezni, azzal már nagyon elégedett lennék" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik