Benítez védelmébe vette a tékozló Torrest

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 11:46
null
Fernando Torres (balra) egyszer sem tudott túljárni a prágai Tomás Vaclík eszén (Fotó: Reuters)
Fernando Torres több helyzetet is kihagyott a Chelsea–Sparta Praha mérkőzésen, de a londoni csapat végül a 92. percben szerzett góllal kivívta a legjobb 16 közé jutást a labdarúgó Európa-ligában, ráadásul a spanyol csatárt edzője, Rafa Benítez is védelmébe vette. A címvédő Atlético Madrid búcsúzott, edzőjét az vigasztalhatja, hogy fiatal játékosai helytálltak Moszkvában a Rubin vendégeként.

 

A Chelsea csak a csereként beállt Eden Hazard remekbe szabott góljának köszönhetően nem kényszerült hosszabbításra a Sparta Praha elleni visszavágón. Hamarabb is eldőlhetett volna a továbbjutás, ha Fernando Torres nem puskázza el az összes lehetőségét. Talán a pozitív végkifejlet miatt, de Rafa Benítez nem hordta le csatárát, sőt.

OROSZ ÉS ANGOL FÖLÉNY A 16 KÖZÖTT

Tizenegy ország klubjai jutottak be az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. Csak a három-három klubbal büszkélkedő Oroszország és Anglia, illetve a két egyesület révén érdekelt Olaszország dicsekedhet egynél több szereplővel.

Oroszország (Rubin Kazany, Anzsi, Zenit), Anglia (Newcastle, Tottenham, Chelsea)3-3
Olaszország (Lazio, Internazionale)2
Csehország (Plzen), Svájc (Basel), Portugália (Benfica), Németország (Stuttgart), Spanyolország (Levante), Franciaország (Bordeaux), Románia (Steaua), Törökország (Fenerbahce) 1-1

„Nem játszott rosszul a meccsen – mondta a spanyol menedzser Torresről. – Persze megítélhetik a teljesítményét a góljai alapján is, és talán igazuk is van, de hasznos tagja volt a csapatnak. Nem könnyű egy ennyire behúzódó csapat ellen játszani, ám a légi csatákat megnyerte, ezzel lehetőséget teremtett a társaknak. Természetesen azt szeretnénk, ha kihasználná a helyzeteit, de ha továbbra is így játszik, akkor jönnek a gólok is. Ebben biztos vagyok. Beszélhetnénk persze arról, hogy nem talált be, pedig volt négy helyzete is. De legalább volt négy helyzete, nézzük a pozitív oldalát: láttam olyan meccseit, amikor nem került helyzetbe, mert nem volt jó helyen.”

John Terry a Chelsea részéről megerősítette, hogy a sorozat megnyerése a céljuk: „Nagyon csalódottak voltunk a Bajnokok Ligájából való kiesés után, és amiatt, hogy külső szemlélői lettünk a kedd és szerda estéknek. Ez azonban elég motivációt ad ahhoz, hogy ráhajtsunk erre a sorozatra. Az a célunk, hogy megnyerjük, ez nem változott.”

A prágaiak vezetőedzője, Vitezslav Lavicka első sorban a szurkolókat dicsérte: „Nagyszerű meccset játszottunk. Egy nullás hátrányból indultunk, de a maximumot adtuk ki magunkból a továbbjutás érdekében. Végül elbuktunk, de ilyen a futball. Sokat segítettek szurkolóink, akik fantasztikusak voltak. Remek kirándulás volt ez nekik a Stamford Bridge-re, reméljük, élvezték.”

HUSZTIÉK EMELT FŐVEL BÚCSÚZTAK
Hannoverben a vezetőedző és a játékosok is úgy vélik, emelt fővel búcsúztak az Európa-ligától, amelyben a legjobb 16 közé kerülésért vívott párharc második mérkőzésén sikerült vezetést szerezniük, de a továbbjutást érő második gól helyett a sérülések és a hótakarítás miatti hosszabbítás 9. percében az Anzsi egyenlített, s így 4–2-es összesítéssel továbbjutott.

„Megtettük, amit lehetett, a meccs első pillanatától kezdve támadtunk, miközben hátul is figyelnünk kellett, hiszen az Anzsi kontrái miatt hatalmas volt rajtunk a nyomás. Legalább a győzelmet megérdemeltük volna” – mondta Mirko Slomka vezetőedző.

„A visszavágón mi voltunk a jobbak. Ha az első félidőben kihasználjuk valamelyik helyzetünket, és gólt szerzünk, a továbbjutás is megvan. De nem kereshetünk kifogásokat” – fogalmazott a Hannover gólját Huszti Szabolcs gólpassza után megszerző Sérgio da Silva Pinto.

„Keserű a búcsú, főleg, hogy tényleg kialakítottuk az esélyt a továbbjutásra. Bár nagyon jól játszottunk, a végén csak az eredmény számít” – mondta Christian Schulz csapatkapitány.

„Nem hiszem, hogy szégyent vallottunk volna, megint megmutattuk magunkat Európának, és emelt fővel távozhatunk” – tette hozzá Jan Schlaudraff.

Szintén az utolsó pillanatokban vívta ki a továbbjutást a Tottenham, amely ráadásul biztosan kiesett volna, ha a 90. percben nincs Moussa Dembélé távoli lövése. Így azonban a Spurs 1–1-es döntetlent játszott Lyonban, és 3–2-es összesítéssel jobbnak bizonyult a francia csapatnál. Ez Brad Friedelnek okozta a legnagyobb örömet, hiszen az amerikai kapust az első pillanattól kezdve végig fütyülték a helyi szurkolók, pusztán azért, mert a kispadra szorította a Lyon korábbi kapusát, Hugo Llorist.

„Azt hiszem, a második félidőben elég jó teljesítményt nyújtottunk ma este. Jó érzés a következő körben lenni, és NAGYON örülök neki, hogy a Lyon-drukkerekkel szemben a miénk volt az utolsó szó::))” – írta a meccs után a Twitteren a 41 éves Friedel, akinek azonban a hétvégi bajnokin valószínűleg ismét csak a kispadon jut hely Lloris mögött.

A címvédőként a legjobb 32 között búcsúzó Atlético Madrid
edzője, Diego Simeone a kihagyott helyzetek miatt kesergett, a Rubin Kazany elleni, idegenbeli visszavágón bevetett perememberekkel viszont nagyon elégedett volt.

„Az első mérkőzés második félidejében négy nagy gólhelyzetünk is volt, és a második meccsen is akadt több lehetőségünk. Nagyon elégedett vagyok az olyan játékosokkal, mint (Javi) Manquillo vagy Saúl (Níguez), a fiatalok tisztességes játékot produkáltak és remek hozzáállást tanúsítottak” – nyilatkozta az argentin szakember, aki az alapemberek többségét pihentette a 2–0-s hazai vereség után. Érdekesség, hogy a madridiak az első meccsen az utolsó pillanatokban kapták a második gólt, miután kapusuk felment a szöglethez, és nem ért vissza. Végül ez a találat bizonyult döntőnek, hiszen az Atlético 1–0-ra nyert idegenben.

A Liverpoolnak sikerült kétgólos hátrányát ledolgoznia a Zenittel szemben, de idegenben szerzett találattal a szentpéterváriak jutottak tovább. Az angol gárdát irányító Brendan Rodgers büszkén és bizakodóan beszélt csapatáról, amely a hetedik helyen áll a Premier League-ben.

„Trófeákat akarunk nyerni, a mostani szezon azonban már arról szól, hogy a lehető legelőrébb végezzünk a bajnokságban – mondta céljaikról az északír menedzser. – A következő idény kezdetén sokkal jobb helyzetben leszünk, mivel a váz már adott. Egy folyamat zajlik, és jó eredményeink vannak. A társaság napról napra fejlődik, a mai teljesítményünk, az, hogy ilyen képességű ellenféllel szemben ennyire domináltunk, elképesztő.”

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Viktoria Plzen (cseh)–Fenerbahce (török)
Benfica (portugál)–Bordeaux (francia)
Anzsi Mahacskala (orosz)–Newcastle United (angol)
VfB Stuttgart (német)–Lazio (olasz)
Tottenham Hotspur (angol)–Internazionale (olasz)

Levante (spanyol)–Rubin Kazany (orosz)
FC Basel (svájci)–Zenit (orosz)
Steaua Bucuresti (román)–Chelsea (angol)
Az első mérkőzéseket március 7-én, a visszavágókat március 14-én játsszák.

A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK

Rubin Kazany (orosz)–Atlético Madrid (spanyol) 0–1 (0–0)
Gólszerző: Falcao (84.)
Kiállítva: César Navas (89. – Rubin)
Továbbjutott: a Rubin Kazany, 2–1-es összesítéssel

CFR Cluj (romániai)–Internazionale (olasz) 0–3 (0–2)
Gólszerző: Guarín (22., 45+3.), Benassi (89.)
Kiállítva: Camora (80. – CFR)
Továbbjutott: az Internazionale, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel

Dnyipro Dnyipropetrovszk (ukrán)–FC Basel (svájci) 1–1 (0–0)
Gólszerző: Szeleznyov (76. – 11-esből), ill. Schär (81. – 11-esből)
Kiállítva: Kalinic (63.), ill. F. Frei (76.)
Továbbjutott: az FC Basel, 3–1-es összesítéssel

Lazio (olasz)–Borussia Mönchengladbach (német) 2–0 (2–0)
Gólszerző:
Candreva (10.), Á. González (33.)
Továbbjutott: a Lazio, 5–3-as összesítéssel

Olympique Lyon (francia)–Tottenham Hotspur (angol) 1–1 (1–0)
Gólszerző:
Gonalons (17.), ill. Dembélé (90.)
Továbbjutott: a Tottenham, 3–2-es összesítéssel

Metaliszt Harkiv (ukrán)–Newcastle United (angol) 0–1 (0–0)
Gólszerző:
Sh. Ameobi (64. – 11-esből)
Továbbjutott: a Newcastle, 1–0-s összesítéssel

KRC Genk (belga)–VfB Stuttgart (német) 0–2 (0–1)
Gólszerző:
Boka (45.), Gentner (59.)
Továbbjutott: a VfB Stuttgart, 3–1-es összesítéssel

Benfica (portugál)–Bayer Leverkusen (német) 2–1 (0–0)
Gólszerző:
O. John (60.), Matics (77.), ill. Schürrle (75.)
Továbbjutott: a Benfica, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel

Girondins Bordeaux (francia)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–0 (1–0)
Gólszerző: Diabaté (41.)
Továbbjutott: a Bordeaux, 2–1-es összesítéssel

Chelsea (angol)–Sparta Praha (cseh) 1–1 (0–1)
Gólszerző: E. Hazard (90+2.), ill. Lafata (17.)
Továbbjutott: a Chelsea, 2–1-es összesítéssel

Fenerbahce (török)–BATE Boriszov (fehérorosz) 1–0 (1–0)
Gólszerző: Cristian Baroni (45. – 11-esből)
Kiállítva: Baga (20. – BATE)
Továbbjutott: a Fenerbahce, 1–0-s összesítéssel

Hannover (német)–Anzsi Mahacskala (orosz) 1–1 (0–0)
Gólszerző: Pinto (70.), ill. L. Traoré (90+9.)
Továbbjutott: az Anzsi Mahacskala, 4–2-es összesítéssel

Liverpool (angol)–Zenit (orosz) 3–1 (2–1)
Gólszerző:
L. Suárez (27., 59.), Allen (43.), ill. Hulk (19.)
Továbbjutott: a Zenit, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal

Olympiakosz Pireusz (görög)–Levante (spanyol) 0–1 (0–1)
Gólszerző: Martins (9.)
Továbbjutott: a Levante, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

Steaua Bucuresti (román)–Ajax (holland) 2–0 (1–0, 2–0, 2–0) – 11-esekkel 4–2
Gólszerző:
Latovlevici (38.), Chiriches (76.)
Továbbjutott: a Steaua, 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel

Viktoria Plzen (cseh)–Napoli (olasz) 2–0 (0–0)
Gólszerző: Kovarík (51.), Tecl (74.)
Továbbjutott: a Viktoria Plzen, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik