A lett fogadási csalás; Verpakovskisék; Rudnevs és a Fradi-rivális

A JELGAVA-STÍLUS ÉS AZ ALACSONY NÉZŐSZÁMOK

– A budapesti mérkőzésen a Jelgava kimondottan kemény, időnként már-már durva játékkal hívta fel magára a figyelmet, bár labdarúgói csak hárommal több szabálytalanságot követtek el a meccsen, mint a Ferencváros játékosai. Ez az általános futballfelfogás Lettországban?
– A mi futballunk a fizikumra és a testi kontaktra, a kemény, agresszív játékra épül – ismerte el a Nemzeti Sportnak Arkadijs Birjuks. – Tisztában vagyunk a korlátainkkal. A lett futball infrastrukturálisan nagyon elmaradott, sok szempontból nem adottak a feltételek a fiatalok fejlesztéséhez. Tudjuk például, hogy technikailag nagy a lemaradásunk, de ahhoz, hogy ezen a téren látványosan előre tudjunk lépni, jobb minőségű pályákra, edzőközpontokra lenne szükség. Éppen ezért a mi szintünkön, a minél sikeresebb szereplés érdekében elfogadhatónak tartom azt az agresszív felfogást, amellyel a Jelgava még Lettországon belül is kiemelkedik. Még ha nemzetközi viszonylatban ezt sokan nem is szeretik.

– És mennyire szeretik ezt a lett szurkolók?
– Hogy a lett szurkolók mit szeretnek, azt nem tudom megmondani, mert általában üresek a stadionok… Ha egy bajnokira összejön ötszáz néző, akkor már csodálkozunk, milyen sokan vannak. Ezer fölé csak az európai kupameccseken, illetve a nevesebb válogatottak elleni selejtezőkön emelkedik a nézőszám, igaz, a válogatott meccsein általában meg is telik a nyolcezres Skonto-stadion.

JÉGKORONG, KOSÁRLABDA, SALAKMOTOR

– Ha nem a labdarúgás, akkor melyek a legnépszerűbb sportok Lettországban?
– A lett emberek nagyon szeretik a jégkorongot, amikor 2006-ban nálunk rendezték a világbajnokságot, öt-hat ezren voltak meccsenként, és a kosárlabda is népszerűbb a szurkolók körében. A labdarúgás csak ezután következik, viszont az igazolt játékosok számát tekintve természetesen ez a sportág az éllovas, a tizenhatezret is eléri a futballisták száma. Az egyéni sportokban a salakmotornak és a motokrossznak van nagy tábora, de jók vagyunk bobban és – különösen az idén – teniszben is.

– Az ön által is agresszívnek nevezett stílus a futballjuk terén honnan ered, mert elnézve a lett embereket, cseppet sem tűnnek agresszívnek?
– Nem is azok. Inkább mondanám magunkat hűvösnek, a kommunikációban távolságtartónak. Viszont a céljaink elérése érdekében mindig a legtöbbet próbáljuk kihozni magunkból. A futballban a stílusunk egyrészt ered a brit kapcsolatokból: ebben szerepet játszott a korábbi futballista, a Lettországban a kétezres évek elejétől különböző csapatoknál vezetőedzőként is dolgozó Paul Ashworth és a lett válogatott volt szövetségi kapitánya, Gary Johnson. Ők közrejátszottak abban, hogy a kétezres évek elején számos futballistánk szerepelt az angol Premier League-ben, vagy a másodosztályban, a Championshipben. A játékfelfogást befolyásolja továbbá az is, hogy a labdarúgók jelentős része orosz anyanyelvű, az ő mentalitásuk egy kicsit másabb is, mint a letteké.

VERPAKOVSKISÉK MESEBELI EB-SZEREPLÉSE ÉS A SIVÁR JELEN

– Az egy mesébe illő történet volt, amit fontos tényezők előztek meg. A játékosok jelentős része az azóta már csődbe ment, legsikeresebb lett klubból, a Skonto FC-ből, annak utánpótlásrendszeréből került ki. Ehhez hozzájött, hogy akkorra sok futballistánk szerepelt erős európai bajnokságban. Ami pedig a legjobb volt az egészben, hogy 2003-ban az egész ország olyan volt, mint egy nagy csapat, mindenki ott állt a válogatott mögött, közösen váltottunk valóra és éltünk meg egy álmot azzal, hogy kijutottunk a portugáliai Európa-bajnokságra.

– Azóta viszont nagyon távol kerültek attól, hogy újra hasonló sikerben legyen részük.
– A lett labdarúgás a valaha volt legmélyebb pontján van jelenleg, egyre közelebb Andorra, Málta és Gibraltár szintjéhez (a legújabb FIFA-világranglistán Andorra mögé is süllyedt – a szerk.). Az egyetlen esélyt az Eb-szereplésre talán az új sorozat, a Nemzetek Ligája jelentheti. A fogadási csalásoktól az infrastrukturális gondokig rengeteg problémával küzdünk. 2007 óta például nem épült új stadion, és nincsenek olyan létesítmények, melyekben télen megfelelő edzésmunkát lehetne végezni.

– Mi a helyzet az utánpótlással?
– Az U-válogatottjaink legutóbb gól nélküli döntetlenre végeztek Andorrával és Feröerrel. A legnagyobb probléma ezen a téren, hogy mivel nincsenek megfelelő pályáink, nem tudunk utánpótlás Eb-selejtezőtornákat rendezni, így mindig idegenben kénytelenek játszani a csapataink, és tulajdonképpen esélytelenek a továbbjutásra.

– Vannak azért pozitívumok is?
– Persze! A női labdarúgásunk például nagyon szépen fejlődik, már ezerötszázra emelkedett az igazolt női játékosok száma. A férfiaknál klubszinten látni a fejlődést. A Riga FC a balti térség leggazdagabb klubjának számít, de a Rigas FS és a Liepaja is kimondottan jó anyagi helyzetben van.