El: a felcsútiak szeretnének önmaguknak és Magyarországnak is bizonyítani

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 17:15
null
Idehaza sikeresek voltak, jöhet Európa (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn megtartott sorsolásán kiderült: az Európa-liga első selejtezőkörében a Mol Fehérvár FC az ír Bohemian FC Dublinnal, a Budapest Honvéd a finn FC Inter Turkuval, a Puskás Akadémia pedig a svéd Hammarbyval mérkőzik meg. Nézzük, hogyan értékeli néhány magyar illetékes az esélyeket!

A Hammarbyhoz utazó Puskás Akadémia újonc az európai kupaszíntéren, és mint a felcsúti csapat vezetőedzője, Hornyák Zsolt elmondta a pfla.hu csapatoldalon, szerint ezen a szinten nincs könnyű vetélytárs.

„Megmondom őszintén, könnyű ellenfélre nem vártam, ők az egyik legnehezebb azok közül, akiket kaphattunk volna. A felkészülés éppen olyan komoly, akármelyik riválist kaptuk volna, tehát nagyon komolyan és felelősségteljesen vesszük ezt a feladatot, megpróbálunk a svédekre minél jobban felkészülni... úgy, hogy büszkén lépjünk pályára, és jó eredményt hozzunk a csapat és Magyarország számára. Bízom a csapatomban, és bízom abban, hogy van elég időnk jól felkészülni. Biztos, hogy nem lesz könnyű mérkőzés számunkra, mert a Puskás egy újonc az európai ligák körében. Bízom abban is, hogy együttesem is úgy áll hozzá, ahogyan én, és közös munkával jó eredményt tudunk hozni.”

A vezetőedző kiemelte, hogy bár idegenben játszanak, de zárt kapus meccsen, és elárulta azt is, hogy egy játékost még igazolhat a napokban a Puskás Akadémia.

A teljes interjú itt tekinthető meg

„Rögtön az első körben rendkívül jó csapattal fogunk szembenézni, ám mi is erősek vagyunk – mondta a csapatkapitány Szolnoki Roland szintén a pfla.hu-n.Megnéztem ellenfelünk statisztikáit, ők szerezték a legtöbb találatot a tavalyi svéd bajnokságban, ám mivel egy találkozón dől el a továbbjutás, aligha fognak ész nélkül nekünk esni. Véleményem szerint leginkább a koncentráción múlik majd, ki jut a következő körbe. Az előző idény után csak két hét szünet volt, így nem zökkentünk ki a ritmusból, azóta játszottunk négy edzőmeccset, illetve két tétmérkőzés is lesz már a lábunkban, nem gondolnám, hogy különösebb előnyt jelentene ellenfelünknek, hogy a svéd bajnokság már a felénél tart. Talán az összeszokottságuk jelenthet némi fórt számukra, de mi is tudjuk, miért utazunk: tovább akarunk jutni!”

Könnyebb dolga lesz a fehérvári csapatnak, kétszeresen is, mert odahaza léphet pályára egy jóval gyengébb csapat, a Bohemians ellen. A vezetők azonban nem esnek abba a hibába, hogy bárkit is lebecsüljenek.

„Biztos sokan mondják, hogy a lehető legkönnyebb ellenfelet kaptuk. Én viszont azt mondom erre, hogy a fociban nincs könnyű mérkőzés. Arra kell törekednünk, hogy magabiztosan lépjünk pályára, természetesen a cél a továbbjutás, ám ha nem figyelünk oda, nagyon megnehezíthetjük a saját dolgunkat. Külön öröm, hogy itthon játszhatunk, annak viszont nem örülünk, hogy a saját szurkolóink nem tudnak minket segíteni. A gárda készen fog állni a meccsre, minden csapattagtól maximális koncentrációt várok” – nyilatkozta a molfehervarfc.hu oldalon a klub sportigazgatója, Kovács Zoltán.

Márton Gábor vezetőedző hasonló elveket vall.

„Most, hogy megtudtuk, ki lesz az ellenfelünk, el tudjuk kezdeni a felkészülést. Először is pontos elemzést készítünk a Bohemiansról. Az ír fociról nekem elsősorban az angol stílus ugrik be, dominánsabb futballra kell készülnünk. Az Európa-ligában nem létezik olyan, hogy gyenge csapat, akik itt vannak, azok megérdemelten vannak itt. Maximálisan fel fogunk készülni ellenük, hazai pályán mindenképpen továbbjutást szeretnénk ünnepelni.”

A klub honlapja megszólaltatta a legrutinosabb játékost, Nikolics Nemanját is, és nem véletlenül éppen ő az „illetékes”.

„A Legiával és a válogatottal már van tapasztalatom az ír labdarúgásról. Az írek kemény focit játszanak, nagyon sok test test elleni párharccal és nagyon sok futással kombinálva. Számunkra kedvező, hogy hazai pályán futballozhatunk. Az Európa-liga-mérkőzés előtt pályára lépünk kétszer a bajnokságban is, tehát lesz időnk a felkészülésre. Minden ellenfélnek meg kell adnunk a tiszteletet, nem szabad könnyű mérkőzésre készülnünk, rosszul járhatunk, ha lebecsüljük őket. Biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb megfelelően felkészít bennünket a találkozóra. Nem mondok nagy dolgot azzal, hogy továbbjutásra készülünk.”

A Budapest Honvéd a finn bajnokság ezüstérmesét, az Inter Turkut fogadja hazai környezetben, és a rutinos Hidi Patrik egyáltalán nem elégedetlen a sorsolással.

„Három hasonló erősségű csapat volt a lehetséges riválisaink között, így nem volt olyan kívánságunk, hogy valamelyiküket szeretnénk elkerülni. Inkább azért szurkoltunk, hogy hazai pályán játszhassunk, ebből a szempontból pedig szerencsésnek mondható a sorsolás. Biztosan jó csapattal találkozunk majd, komolyan kell vennünk, készülnünk kell. Kicsi hátrányt jelenthet majd, hogy a finneknek már több mint tíz mérkőzés lesz a hátuk mögött, viszont mi is erős meccseket játszunk majd az első fordulókban, mint például a Felcsút elleni idegenbeli találkozó, ami jó felkészülést jelenthet az Európa-ligára. A Magyar Kupa elődöntője és döntője mutatta meg legjobban, hogy mekkora különbséget jelent nézők előtt vagy zárt kapuk mögött futballozni. Teljesen mindegy, hogy hol játszik a csapat, a szurkolóink mindenhová elkísértek minket eddig, szinte hazai pályát varázsolva nekünk, amiért nagyon hálásak vagyunk. Nagyon hiányoznak majd az Európa-liga összecsapásairól, de remélem, hogy olyan eredményt tudunk elérni, amire ők is és mi is büszkék lehetünk” – nyilatkozta Hidi a honvedfc.hu-nak, kiemelve még azt is, hogy a Turku vezeti a bajnokságot, és így nehéz küzdelemre számít ellene.

Szintén északi gárda, mégpedig az izlandi FH Hafnarfjardar lesz a DAC vetélytársa az Európa-liga első selejtezőkörében, és idegenben lép pályára a felvidéki együttes.

„Mindhárom lehetséges csapat nagyon erős volt, végül Izlandra utazunk. Célunk, hogy továbbjussunk. Idegenben lépünk pályára, így nehezebb dolgunk lesz, hiszen északon minden más, például a pályák állapota. Izlandon még nem szerepeltem, de Dániában igen. Úgy gondolom, ellenfelünk hosszú labdákkal fog játszani, sokat fognak ütközni, sok lesz a párharc” – nyilatkozta lapunknak Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya.

A Transfermarkt szerint a Hafnarfjardar keretének értéke 2.3 millió euró, míg a DAC-é négyszer ennyi.

„Ez alapján mi lennénk az esélyesek, ám nem ez az adat lesz a döntő. Minden a pályán fog eldőlni, kemény meccsre számítok” – mondta Kalmár.

Érdekes, de a mai helyzetben nem példa nélküli, hogy ugyan a sorsolás szerint Izlandon kellene megrendezni a meccset, ám a koronavírus-helyzet keresztülhúzhatja a tervet, az izlandi bajnokságot ugyanis félbeszakították. Az izlandi egészségügyi miniszter augusztus 13-án ad ki újabb rendeletet, addig semmi biztosat nem lehet tudni.

„A házigazda 24 órán belül kell, hogy jelezze a mérkőzés pontos helyét és időpontját” – írja a Topolya közösségi oldala. A szerbiai csapatnak egy moldovai túra és a Petrocub Hincesti jutott, amely nagyon örül a bácskai ellenfélnek és legfőképpen annak, hogy odahaza játszanak, mert az elnökük számításai szerint egy kazahsztáni túrára csak az utazás 100 ezer euróba kerül.

Egy ötössel küldte haza Zentáról a Topolya a Zlatibort a hétvégén (Fotó: FK TSC)
Egy ötössel küldte haza Zentáról a Topolya a Zlatibort a hétvégén (Fotó: FK TSC)


A TSC az előző idényben jutott be a Szerb Szuperligába, amelyben a negyedik helyen végzett, így jogot szerzett arra, hogy a klub 107 éves történelme során először megméresse magát az európai kupaporondon.

A topolyai klub az elkövetkező két hétben igyekszik minden hasznos információt begyűjteni moldovai ellenfeléről, amely a kupagyőzelemnek köszönhetően jutott ki az európai porondra, a bajnokságban a harmadik helyen zárt.

„Bízunk abban, hogy sikerül legyőznünk moldovai ellenfelünket. Igyekszünk majd a támadójátékunkat ráerőltetni, szeretnénk uralni a játékot, és úgy továbbjutni” – fogalmazott a TSC sportigazgatója, Palágyi Szabolcs, aki elmondta azt is, hogy amikor kiderült, ki lesz az ellenfél, azonnal elkezdték az információk begyűjtését.

Palágyi szerint egyelőre nem tudni, hol rendezik majd a mérkőzést, mivel a moldovai együttesnek 24 óra áll a rendelkezésére, hogy jelezze az UEFA-nak, vállalja-e a vendéglátói szerepet.

„Annak ellenére, hogy nem egy ismert együttesről van szó, semmi esetre sem szabad lebecsülni. Szerettem volna, hogy mi legyünk a házigazdák, de ez van, el kell fogadni. Arra a kérdésre, hogy elégedett vagyok-e a sorsolással, ebben a pillanatban nem tudok válaszolni, viszont ha továbbjutunk, akkor biztosan elégedett leszek” – mondta Szabó Zoltán, a TSC vezetőedzője, aki szerint azért együttese egy kicsivel esélyesebb a második fordulóba jutásra. Szabó elmondta, a játékosok formaidőzítését az Európa-liga rajtjához időzítették.

„Amikor láttuk a szerb bajnokság sorsolását, úgy időzítettünk, hogy a csapat optimális formában legyen, mire pályára kell lépni az európai kupaporondon. Még két bajnokink van a Petrocub Hincesti elleni mérkőzésig, s bízom abban, hogy sikerül még javítanunk azon a teljesítményen, amit eddig mutattunk. A palánkai Bácska elleni idegenbeli, valamint a Metalac elleni hazai meccseket kihasználjuk majd arra, hogy minél jobb formában legyünk az augusztus 27-i találkozón” – nyilatkozta Szabó Zoltán.

A Szerb Szuperligában három forduló után a negyedik helyen álló TSC ellenfele a második helyet foglalja el a tízcsapatos moldovai élvonalban. A Petrocub Hincesti nyolc mérkőzésen tizenkilenc pontot gyűjtött, ami öttel kevesebb, mint amennyi az első helyezett Sheriff Tiraspol neve mellett szerepel. A Petrocub Hincesti hat győzelmet, egy döntetlent és ugyanennyi vereséget jegyez (a Sheriff ellen 4–1-re veszített hat nappal ezelőtt).

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
A MAGYAR VONATKOZÁSÚ CSAPATOK MÉRKŐZÉSEI
BUDAPEST HONVÉD–FC Inter Turku (finn)
Hammarby IF (svéd)–PUSKÁS AKADÉMIA
MOL FEHÉRVÁR FC–Bohemian FC Dublin (ír)
FH Hafnarfjardar (izlandi)–DAC (szlovákiai)
Petrocub Hincesti (moldovai)–Topolyai SC (szerbiai)

FONTOS TUDNIVALÓK

Az első selejtezőkör párharcai – a csoportkörig vezető összes fordulóhoz hasonlóan – egy mérkőzésen dőlnek el. A találkozókat augusztus 27-én, csütörtökön rendezik az elöl lévő csapat pályaválasztásával (erről sorsolás döntött), zárt kapuk mögött.

A kiemeléssel kapcsolatban egyelőre annyi ismert, hogy továbbjutása esetén a Fehérvár a selejtező második körében is kiemelt lesz, a Honvéd viszont nem.

ELLENFÉLBEMUTATÓK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik