Vívás: Mohamed Aida türelmes és megfontolt lesz az ob-n

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.07. 16:07
null
Mohamed Aida számára első az egészség (Fotó: Dömötör Csaba)
Huszonöt évvel szerezte első egyéni bajnoki aranyérmét Mohamed Aida világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó, aki az idei ob-ra korábbi pozitív koronavírustesztje miatt megfontoltan készül.

„Nem vezetek statisztikát, az egyéni bajnoki címeimet tízig jegyeztem, a többi érem és a csapataranyak megszámolásához pedig elő kellene venni a régi jegyzőkönyveket. Az viszont, hogy 1995-ben, vagyis negyedszázada nyertem az első bajnoki címemet, nagyon távolinak tűnik. Akkor még a mezőny egyik legfiatalabbja voltam, ma meg már rangidős vagyok” – mondta az MTI-nek az UTE 44 éves versenyzője.

Mohamed Aida tavaly egyéniben ezüstérmes, csapatban aranyérmes lett, ám a jövő hét végén esedékes idei versenyről visszafogottan fogalmaz. Mivel szeptember végén pozitív eredményt hozott a koronavírustesztje, sokat ki kellett hagynia, csak két héttel ezelőtt kezdte el a vívóedzéseket.

„Óvatosan tértem vissza, először csak iskoláztunk a mesteremmel, Solti Antallal, aztán elkezdtem vívni, de kezdetben többször is megálltam pihenni. Most azt mondom, hogy a bajnokságon is inkább türelmes és megfontolt leszek, nem rohanok, mert első az egészség” – mondta, majd hozzátette: az óvintézkedések miatt biztosan teljesen más lesz a bajnokság, nem élhetik át azt a családias hangulatot, mint eddig minden évben, amikor a legrangosabb hazai versenyre a szurkolók mellett eljöttek a régi vívók is, rég nem látott barátok találkoztak egymással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik