Vívás: „Mint éhezőnek a falat kenyér” – Szilágyi Áron a budapesti vk-ról

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.03.13. 08:57
null
Szilágyi Áron meglepetésekre számít (Fotó: Tumbász Hédi)
Meglepetésekre számít az olimpiai bajnok a budapesti vk-viadalon, ám Szilágyi Áron úgy érzi, ő jó formában várja a rajtot.

 

– Edzője, Decsi András néhány napja úgy fogalmazott, szeretné, ha ott folytatnák, ahol tavaly ilyenkor abbahagyták – akkor ennek értelmében: két világkupa-arany után következik a budapesti verseny, vagyis jöhet a harmadik vk-siker?     
– Nem is nagyon emlékszem a varsói és luxemburgi győzelmemre, nem él bennem élénken az a két siker, és azt sem mondhatnám, hogy olyan túl gyorsan elrepült volna ez az egy év... Tudom, mire célzott Andris, és egyet is értek vele, ám ez már új év, új helyzet, és új verseny – már csak azért is, mert ahhoz sem vagyunk hozzászokva, hogy a szállodai szobába bezárva töltsünk egy teljes napot a rajt előtt, márpedig a csütörtököm így telt. Más ez a verseny, másként is állok hozzá.

– Ez mit jelent?     
– Sok mindentől elszokik az ember egy év alatt, ha nincsenek versenyek. A megszokott rutin is fakul, én például egy hétig pörgettem a fejemben, mit is kell feltétlenül elpakolnom, aztán meg izgultam, és csak remélni tudom, nem hagytam otthon semmit.

– Nyáron azt mondta, inkább tartja magát szabadidős sportolónak, aztán januárban már úgy nyilvánult meg, végre élsportolónak érzi magát. Ennyit jelentett, hogy kiderült, Budapest megrendezi az utolsó kvalifikációs világkupaversenyt?     
– Annak örülnék igazán, ha a teljes időszakra látnánk a versenynaptárt. Persze, nagyszerű, hogy Budapesten van ez a vk-viadal, ám ez olyan, mint éhezőnek a falat kenyér, csak ideig-óráig csillapítja az éhségünket. Az éhségérzet újfent jelentkezik majd a verseny után nem sokkal, vagyis jó lenne tudni, mi vár ránk Tokióig – értem ezalatt akár azt is, hogy egyetlen versenyt sem rendeznek már az olimpiáig.

– Mire számít, mikor hozhat döntéseket a Nemzetközi Vívószövetség?     
– Szeretném hinni, hogy a nemzetközi szövetségben felkészült emberek követik a járványhelyzetet, ezáltal a lehetőségeket, és majd döntenek erről, de hogy mikor, azt nem tudom – én türelmesen várok. Ahogyan mondtam korábban: már újra élsportoló vagyok, felerősödött bennem az érzés, hogy szükség van arra, amit csinálok.

–  Volt, hogy úgy érezte, mindez felesleges?     
– Apátiába azért nem estem, hiszen szerető család vesz körül, van több hobbim, tehát elfoglaltam magam, de így, hogy készültünk egy versenyre, azt éreztem, nem hiába forgatom a kardot.

– És hogyan forgatja mostanság a kardot? Milyen formában van?     
– Mindig a nemzetközi mezőnyhöz viszonyítva ítéljük meg, hol is tartunk, így ezt egyelőre nehéz megállapítani. Ami biztos: sokat vívtam, sokat iskoláztam, fizikailag jó állapotban vagyok.

– Nagy felfordulásra számít a vk-versenyen? Előfordulhat, hogy a leállás után megváltoztak a sportágban az erőviszonyok?     
– Nagy meglepetésekre számítok. Ebben az egy évben volt, aki alig tudott edzeni, volt, aki központosított felkészülést végzett, a fiatalok fejlődtek, az idősebbek nem lettek fiatalabbak – meglátjuk.

– Bár máskor elhárítja a választ, most az egyéni, vagy a csapatverseny élvez elsőbbséget?     
– A kvalifikáció szempontjából a mi esetünkben nem mérvadó ez a verseny, hiszen a csapatkvóta megvan, ami egyéni indulási jogot is ad hármónknak, viszont az olimpiai rangsorolás miatt mégiscsak fontos, főként az egyéni küzdelmek kapcsán. A tavalyi... – na, még engem is összezavar ez a leállás –, szóval, a tavalyelőtti vk-ról nincs megvédendő pontom, így nekem elsősorban a saját vívásom a fontos, de egyáltalán nem hanyagolom el a csapatversenyt, mert ott meg különös jelentőséget kap, hogy a mezőnnyel éreztessük, nem felejtettünk el vívni.

– Izgul?     
– Inkább valamiféle dac munkálkodik bennem. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy hiába kezdődtek el a küzdelmek csütörtökön, majd hiszem, ha látom, hogy tényleg versenyezhetünk. A pástra lépésem előtti órákban biztosan nagyobb lesz bennem a drukk, mint általában.

– Azt mondta, ez új év, új helyzet, új verseny. Új szerelésben is lép pástra?     
– Szándékosan nem. A lamém például ugyanaz lesz, amit az ősz folyamán viseltem a hazai versenyeken. A pengéim között ugyan akad vadonatúj, de a régiek is velem vannak. Igen, ez új év, új helyzet, ezt érzem is, ám nem szerettem volna minden téren erre helyezni a hangsúlyt.

Heten folytathatják
A két kiemelt, vagyis Márton Anna (BVSC-Zugló) és Pusztai Liza (BVSC-Zugló) mellé további öt magyar csatlakozott a pénteki selejtezőben: a szombati 64-es táblára kvalifikálta magát      Battai Sugár Katinka      (Interfencing DSC), Szűcs Luca (BVSC-Zugló), Keszei Kira (BHSE) Pohl-Mikulik Júlia (BHSE) és Katona Renáta (Vasas SC).
Sajnos, az már biztos, hogy szombaton a 64-es tábla első körében egy magyartól búcsúzunk, hiszen a juniorkorú Battai Sugár – aki egyébként vasárnap pástra lép majd a magyar együttes tagjaként is a rendkívül fontos, kvótáért folyó csapatversenyekben – éppen válogatott társa, Márton Anna ellen köthet be...

VÍVÁS
Gerevich-Kovács-Kárpáti kard-világkupaverseny, Budapest (BOK Csarnok)
9.00:
női 64-es tábla
13.00: férfi 64-es tábla
17.00: négyes döntők

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik