Vívás: Gémesi Csanád szerint a kiismerhetetlenség csapatuk előnye

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.10.14. 17:08
null
Gémesi Csanádban van még hiányérzet (Fotó: Tumbász Hédi)
Gémesi Csanád, a tokiói olimpián bronzérmes magyar kardcsapat tagja szerint együttesüknek az egyik nagy előnye az, hogy sokszínűségük miatt a riválisoknak nagyon nehéz ellenük felkészülni.

 

A 34 éves vívó, Gémesi Csanád az M1 aktuális csatornának elmondta: az olimpia előtt többen megkérdezték tőle, hogy Tokió után folytatja-e az élsportolói karrierjét, amire egy ideig maga sem tudta a választ.

„Végül az olimpia előtt egy-két hónappal bennem már teljes mértékben tudatosult, hogy bármi lesz Tokióban, én folytatom a pályafutásomat” – mondta. Ezzel kapcsolatban hozzátette: gyerekkori álma az olimpiai aranyérem, amit az ötkarikás részvétellel, valamint a Tokióban szerzett bronzéremmel félig sikerült teljesítenie, de azért maradt benne hiányérzet, „nem is kicsi”.

„Én azért szeretném még fényesebbre cserélni ezt a bronzérmet, illetve szeretnék egyéniben is részt venni egy olimpián, és megmutatni magam, aztán esetleg ott is egy szép eredményt elérni” – utalt a vívó a 2024-es párizsi játékokra kitűzött céljaira.

A kardcsapatot Gémesi mellett hosszú évek óta Decsi Tamás, Szatmári András és az egyéniben Tokióban már harmadik olimpiai aranyérmét nyerő Szilágyi Áron alkotja, Gémesi pedig úgy véli, könnyen megtalálják egymással a közös hangot, s nagyon jól össze tudnak dolgozni a felkészülés során, mindannyian képesek segíteni a másik munkáját.

„Emellett pedig nagyon sokszínűek vagyunk. Négyen négy klubból, négy műhelyből jövünk, négy különböző stílussal dolgozunk, úgyhogy szerintem nagyon nehéz ellenünk felkészülni. Ez egy nagy előnyünk a csapatversenyben” – közölte.

Boczkó Gábor, a magyar szövetség sportigazgatója kifejtette: minden adott, hogy a bronzérmes együttes tagjai Párizsig folytassák a karrierjüket, és a „potenciálisan nagyon erős csapat” ott ismét az aranyérem reményében lépjen pástra. A pandémia miatt másfél éve, és még jelenleg is folyamatosan változó versenynaptárról elmondta: nagyon fontos lenne, hogy a vívók minél több nemzetközi viadalon tudjanak indulni.

„Az, hogy a versenyzők edzenek, teljes gőzzel készülnek, különböző országok pedig eközben lemondják vagy törlik a világversenyeket a járványhelyzet miatt, az rendkívül megterheli őket, főként pszichésen. Olyanok, mint egy jó versenyautó, amit nemcsak járatni és szerelni, hanem versenyeztetni is kell” – hangsúlyozta.

Hozzátette: a következő olimpiáig még van hátra három év, de a részvételért folyó versengés már a mostani szezonnal megkezdődik. Kiemelte: a kvalifikációs időszak ugyan csak másfél évig tart az ötkarikás játékok előtt, ám a nemzetközi versenyeken elért helyezésekkel már mostantól kezdve a részvételt garantáló pozíciókat kell elfoglalni, illetve megtartani a rangsorban, míg a világversenyeken az éremszerzés a cél.

„Mert ha csak kicsit is hátrébb csúszik az ember, onnan már nagyon nehéz újra előrekapaszkodni, és a csapatkvalifikáció még mindig könnyebb, mint az egyéni. Úgyhogy reméljük, a magyar férfi kardcsapat az első három közötti helyét megtartja, és ugyanúgy, ahogy most, elég hamar és könnyedén kijut az olimpiára” – nyilatkozta.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik