Vívás: egy nagy búcsúzó akadt az ob első napján

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.12.16. 17:41
null
Andrásfi Tibor nem jutott be a legjobb 32 közé (Fotó: Nemzeti Sport)
Egy nagy búcsúzója akadt az első napon az országos bajnokságnak: a párbajtőröző Andrásfi Tibor nem jutott be a legjobb 32 közé.

 

Két hiányzója is akadt a pénteken kezdődő országos bajnokságnak, hiszen Szilágyi Áron (Vasas SC) sérülés miatt nem indult, csütörtökön késő este pedig az is kiderült, hogy Siklósi Gergely (BHSE) is kénytelen kihagyni a versenyt – az egy hete a vancouveri világkupa-viadalt megnyerő párbajtőrözőnk betegen érkezett haza Kanadából.

Az országos bajnokság pénteken a selejtezőkkel indult, minden fegyvernemben a 32-es tábláig bonyolították le a küzdelmeket, és bizony már az első napon is történt meglepetés, igaz, ebből mindössze egyet jegyezhettünk fel: a férfi párbajtőrözők népes mezőnyében két asszót is kellett vívniuk a versenyzőknek a 32-es tábláig, a második akadályt pedig vk-győztes vívónk, Andrásfi Tibor (BVSC-Zugló) nem ugrotta át, klubtársa, a korosztályos válogatottként érmekig jutó fiatal Osman-Touson Maruan megállította őt (15:12).

A női párbajtőrözők, a férfi kardozók és férfi tőrözők között is akadtak, akik két csörtét is vívtak pénteken – ebben a három fegyvernemben állva maradtak az első napon a ranglista élmezőnyében lévők.

A női tőrözők (itt szülését követően először indult versenyen Kreiss Fanni) és a női kardozók nevezési listája volt a legrövidebb, így itt a fordított helyzet állt elő, vagyis a legtöbb versenyző a csoportmérkőzések után csomagolhatott is. Az első napon itt sem történt meglepetés, ám az mindenképpen az érdekesség kategóriájába sorolható, hogy a nyáron a kardcsapattal világbajnoki címet szerző Pusztai Liza (BVSC-Zugló) két vereséget is összeszedett a csoportasszók során.

A PROGRAM
December 17., szombat
A 32-es tábla küzdelmei (Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok)
9.00:
férfi párbajtőr, női tőr
9.30:
női párbajtőr, férfi tőr
13.00:
női kard
13.30:
férfi kard
14.30:
döntők

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik